Az állami kiadások csökkentését és a privatizáció felgyorsítását javasolta az IMF Belarusznak ahelyett, hogy Minszk kérésének eleget téve újabb hitelt adott volna az egykori szovjet tagállamnak. Az Alekszandr Lukasenko államfő vezette ország azért fordult újabb hitelért a nemzetközi pénzügyi szervezethez, mert az idén 800 millió, jövőre pedig hárommilliárd dollárnyi külföldi tartozást kellene visszafizetnie. A 12,4 milliárd dolláros hitelállományt felhalmozó állam elemzők szerint most Moszkvától kér segítséget. Az IMF, amely 2009-ben és 2010-ben 3,5 milliárd dollárt adott Belarusznak, annak ellenére mondott nemet, hogy október közepén a minszki kormány a költségvetési kiadások tízszázalékos csökkentéséről és egy 4,5 milliárd dolláros bevételt hozó privatizációs terv megindításáról döntött. Az IMF megítélése szerint ugyanis a terv nem elégséges a hitelválságból való kilábaláshoz.
IMF-nem Minszknek
Házkutatást tartottak a nyomozók az MNB-alapítványok ügyében Matolcsyék köreinél
Lefoglalások is voltak, gyanúsított viszont egyelőre nincs.