Ajándéknak tarthatja Lech Walesa, a Szolidaritás szakszervezet egykori vezetője, hogy szinte a 70. születésnapjához igazítva mutatták be a leghíresebb lengyel rendező, Andrzej Wajda róla szóló filmjét. A Remény embere című alkotás trilógiává formálja A márványember és A vasember kettősét, utóbbiban – amely a Szolidaritás hőskorában játszódik – feltűnik a fiatal Walesa is. Esendő hőst jelenít meg, akit többen tartanak legendának külföldön, mint a hazájában.
A Lengyelország közepén található Popowo faluban született 1943-ban, egy ács negyedik gyerekeként. Apját az országot megszálló nácik kényszermunkára vitték, ahonnan betegen került haza, és 1945-ben meghalt. A gyerekeit Henryk Sienkiewicz történelmi regényeivel hazaszeretetre nevelő anyja, Feliksa egy évre rá hozzáment férje fivéréhez, akit a gyerekei nem kedveltek meg. Walesa a falusi iskolában nem tűnt ki, de keményen dolgozott, és erős kötődése alakult ki a katolikus egyházhoz, irodájában máig megtalálható a lengyel Karol Wojtylából lett néhai II. János Pál pápa képe, öltönye hajtókáján pedig a czestochowai Fekete Madonna ábrázolása. Villanyszerelő szakmunkás bizonyítványt szerzett, és a kétéves sorkatonai szolgálat után, 1967-ben Gdanskba költözött, a Lenin Hajógyárban helyezkedett el. Megismerte a virágárusként dolgozó Danuta Golost, akit 1969-ben feleségül vett, és négy fiuk, majd négy lányuk született.
A nyughatatlan Walesa 1970-ben már a hajógyári sztrájkbizottság tagja volt, amikor az élelmiszerárak ellen tüntetőkbe belelőttek a rendfenntartó erők. Őt is letartóztatták, és a Wajda-filmben feltűnő – Walesa által is megerősített hitelességű – jelenetben aláírja, hogy együttműködik a kommunista titkosrendőrséggel, hogy minél hamarabb láthassa elsőszülött fiát. A filmbemutató kapcsán Walesa hangsúlyozta, csak tárgyalt, de nem kollaborált az „ellenséggel”, és tagadja azt a többször is felröppentett, de igazán alá nem támasztott vádat, hogy valaha is jelentett volna.
A világtörténelem színpadára akkor lépett fel, amikor 1980. augusztus 14-én átmászott a Lenin Hajógyár kerítésén, és a sztrájkolók élére állt. A kommunista hatalommal augusztus 31-én aláírt gdanski megállapodás nyomán jött létre a szocialista országok első független szakszervezete, a Szolidaritás, amelynek a köpcös Walesa lett a vezetője, aki a tárgyalásokkal töltött zsúfolt napokban növesztette meg a védjegyévé vált rozmárbajszát. A demokratikus kísérletnek az 1981. december 31-én bevezetett szükségállapot (lengyelül hadiállapot) vetett véget, Walesát 11 hónapra a keleti országrészbe internálták. A hősi időszakra az ezredforduló után Danuta keserűen úgy emlékezett vissza, hogy Walesa a mozgalomért magára hagyta népes családját.
A Nyugat igazi hősként kezelte. Az amerikai Time magazin 1981-ben az év emberévé választotta, és 1983-ban megkapta a Nobel-békedíjat, amit a felesége vett át, mert ő attól tartott, hogy nem engedik vissza Lengyelországba. Walesa fémjelezte a megrogyott kommunista hatalommal folytatott, a békés rendszerváltáshoz utat nyitó kerekasztal-tárgyalásokat, majd 1990-ben nagy többséggel elnökké választották.
Míg néptribunként és ellenzéki vezérként hasznos volt önfejűségbe hajló makacssága, államfőként ez konfliktusok sorához vezetett, nehézkesen fogalmazott, s idegenül mozgott a diplomácia világában. Nemcsak a Szolidaritásban korábban vele együtt küzdőknek lett elegük belőle, hanem a lengyeleknek általában is: az 1995-ös elnökválasztáson alulmaradt, öt évvel később pedig csupán a szavazatok egy százalékát szerezte meg. Visszavonulása után beszédeket tartott, könyveket írt – politikai kutatóintézet és a gdanski repülőtér is viseli a nevét –, de az idén ismét előtüremkedett személyiségének ellentmondásossága. Egy interjúban úgy vélte, a parlamentbe bejutott első meleg és transzszexuális képviselő olyan kisebbség tagja, amely jobb lenne, ha nem erőltetné rá magát a többségre, és az ülésteremben a falnál vagy a mögött foglalna helyet.
