Tanulmánykészítésre és konferenciaszervezésre 22 millió forintos szerződést kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal (KIM) a Gál András Levente volt igazságügyi közigazgatási államtitkár felügyelőbizottsági tagságával működő Magyar Vitorlás Központ Nonprofit Kft. A Zánka–Új Nemzedék Központ Nonprofit Kft. – amelyben a tulajdonos magyar államot a KIM képviseli – érdekeltségében álló vitorlástársaság azt követően jött létre a Zánka Tours Kft.-ből, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség közgyűlése nem támogatta az elnöki posztért újrainduló Gált. A szövetségben Gál elnöksége idején főtitkárkodó Gerencsér Gergely az állami vitorláscég ügyvezetője lett, a kft júniustól a balatonfüredi UNI Hotel és a hozzá tartozó kikötő vagyonkezelője. A nagy múltú sportszövetségnél aggódva figyelik a fejleményeket, azt sejtve, hogy az állam mesterséges konkurenciát teremt nekik. Ezt a lehetőséget támasztja alá, hogy a múlt héten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – más szakmai szervezetek mellett – stratégiai partnerséget kötött a Vitorlás Központtal.
Vitorlások harca
A Tisza frakcióvezetője Szathmáry Zoltán jelöléséről: Nem volt örömujjongás
Bujdosó Andrea szerint a párt frakciója várhatóan a jövő héten hoz döntést a legfőbbügyész-jelölt támogatásáról.
Szárazság: ha több vízre volna szükség, csak Pintér Sándor volt államtitkárának cégétől vásárolhat az egyik szolgáltató
Ha a dorogi térségben több vízre volna szükség a fogyasztás növekedése miatt, akkor a helyi szolgáltató csak Tasnádi László volt belügyi államtitkár érdekeltségébe tartozó cégtől vásárolhatna plusz vizet – értesült a HVG.