HVG, 2013. november 2.
A cikk szerzője „összemossa” a költségvetési törvényjavaslat-tervezetet (amelyről a Költségvetési Tanács – KT – mond véleményt) és az Országgyűlés elé benyújtott törvényjavaslatot (amelyről az Állami Számvevőszék – ÁSZ – készít véleményt). Az írás megállapítja, hogy a „számvevők utólag figyeltek fel arra, hogy az Országgyűlésnek benyújtott költségvetés más adatokat tartalmaz, mint az, amit ők kézhez kaptak.” Az ÁSZ a véleményezési munkája során három elemzést készít el. Az elsőt a költségvetési törvényjavaslat KT-nek átadott tervezete alapján (amelyet a KT küld meg az ÁSZ részére). Az ÁSZ az előzetes tervszámokról (amelyek a tervezés folyamatában még módosulhatnak) készíti el az elemzését a KT részére. A KT az ÁSZ és mások elemzéseinek figyelembevételével alakítja ki véleményét a tervezetről, a költségvetés megalapozottságának növelése érdekében. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2013. szeptember 13-án küldte meg a KT-nak a költségvetés tervezetét, az ebben foglalt adatok szerint az államadósság-mutató 2013-ban 76,8, míg 2014-ben 76,4 százalékot ér el.
A kormány a KT véleményének figyelembevételével módosításokat hajt végre a törvényjavaslaton, majd a módosított változatot megküldi az ÁSZ részére. Az ÁSZ véleménye a törvényjavaslat e változata alapján (amely 2013. október 11-én került az Országgyűlés elé) készül el. Hangsúlyozom tehát, hogy az ÁSZ erről a módosított változatról kialakított véleményét nyújtja be az Országgyűlés elé, s ezzel egy időben a honlapján is megjelenteti. A benyújtott törvényjavaslatban az államadósságra vonatkozó adatok – a bekövetkezett változások következtében – módosultak a korábbi (a KT részére megküldött) változathoz képest. A törvényjavaslat szerint e mutató 2013-ban 77,4 százalékot, 2014-ben pedig 76,9 százalékot ér el. Az ÁSZ véleményében értelemszerűen ez utóbbi, módosult mutatók szerepelnek.
A cikkíró figyelmét elkerülte, hogy az ÁSZ véleményében szereplő két különböző adósságadat tartalmilag eltér egymástól.
Szükséges jelezni, hogy a költségvetési törvényjavaslat véleményezése során az ÁSZ azt ellenőrzi, hogy a törvényjavaslat megfelel-e a jogszabályoknak, azaz az államadósság-szabály teljesül-e. Az ellenőrzés egyik legfőbb célja a megalapozottság ellenőrzése, amelynek része a javaslatban szereplő adatok számításokkal való alátámasztottsága. A megalapozó számítások pozitívumként értékelendők, de természetesen azok is ellenőrzésre kerülnek.
Hangsúlyozom továbbá, hogy a véleményezéskor egy „adott pillanat” állapota kerül értékelésre, amely azt követően is változik a módosító indítványok alapján. Az ÁSZ a KT részére végzett véleményezési munkája keretében a zárószavazás előtt ismételt ellenőrzést hajt végre a költségvetési törvényjavaslat tervezetével kapcsolatban, amelynek fókuszában az államadósság-mutató ellenőrzése áll.
NÉMETH ERZSÉBET
OSZTÁLYVEZETŐ, IGAZGATÓHELYETTES, ÁSZ (BUDAPEST)