Kínai lazítás

  • HVG

Egykepolitikája további enyhítéséről határozott négynapos plenáris ülésén a Kínai Kommunista Párt központi bizottsága. E szerint az 1979-ben bevezetett, 200 millióval kevesebb szülést eredményező rendszerben megengedhetővé válna, hogy azok a házaspárok, akiknél legalább az egyik szülő egyke, vállalhatnak második gyereket. Az eddigi, már módosított szabályozás azt tette lehetővé, hogy újabb gyerek kizárólag akkor születhet egy családban, ha mindkét szülő egyke. Ez előrelépésnek számított az eredetihez képest, hiszen az minden körülmény között tiltotta az újabb szülést. Sőt legutóbb már arra is lehetőséget adtak, hogy vidéken, ha az első gyerek lány, a család próbálkozhasson második gyerekkel. Demográfusok attól tartanak, hogy a mostani könnyítés sem hoz lényegi változást, a kínai fiatalok ugyanis a gyerekvállalásról egyre inkább anyagi megfontolások alapján döntenek. Az egykepolitika újbóli módosítására azért volt szükség, mert a szabályozás számos negatív következménnyel járt. A szülések száma rendkívüli módon visszaesett, az 1970-es évekbeli egy nőre jutó 4,77 gyerekről a legutóbbi, 2011-es adatok szerint 1,64-re, ami az 1,3 milliárdos kínai népesség elöregedéséhez, munkaerőhiányhoz vezetett.

Hozzászólások