HVG, 2013. november 16.
Ténytár rovatuk legutóbbi anyaga szerint az 1960-as évektől 2011-ig (és vélhetően 2013-ig) töretlenül emelkedett hazánkban a nem lakott lakások száma. Így tartósan üres a budapesti lakások 11 százaléka, 85 ezer lakóingatlan. A probléma gyökere az, hogy a lakástulajdonosok ellenérdekeltek a kevésbé kurrens lakások legális kiadásában. Bérleti szerződés esetén gyakori jelenség, hogy a kispénzű bérlő nemcsak hogy a bérleti díjjal marad adós, hanem még a rezsiszámlákat is a tulajdonosnak kell helyette befizetni, ha nem akarja, hogy kikössék az ingatlant a közüzemi rendszerekből. Nem megoldás a felmondás sem, mivel a rosszhiszemű bérlő elszámolási vitára hivatkozva megtagadja a kiköltözést, s birtokvédelmet (!) kér és kap. A jogorvoslat ideje alatt – mely 2-3 év is lehet – háborítatlanul éli világát. Majd a lakást lepusztultan hagyja hátra, a megítélt kártérítés pedig többnyire behajthatatlan. Érthető tehát, hogy abban az esetben, ha a bérbeadásból remélhető jövedelem nem éri el a nemfizetés kockázatából származó potenciális veszteséget, a tulajdonos leginkább lakatlanul hagyja az ingatlant.
Eközben hajléktalanok tízezrei élnek embertelen körülmények között! Pedig a megoldás rendkívül kézenfekvő. A tulajdonos kockázatát, a kiadással járó ügyvitel terheit egy erre a célra létrehozott állami/önkormányzati szervezet vállalhatná. A tulajdonos hosszabb távra, 5-10 évre adja át a lakás használatát, mondjuk a piaci ár harmadáért. A szóban forgó állami szervezet viszont vállalja el a lakás felügyeletét, s 5 év után kifestve, 10 év után pedig felújítva adja vissza a lakást, amelyet ez idő alatt alacsony bérleti díj mellett szociális bérlakásként hasznosít. Az állami költségek adó- és járulékoldalon már középtávon is megtérülnének, nem is beszélve a legfontosabb, a humanitárius tényezőről.
KOVÁCS TIBOR
POLGÁRMESTER (ÁPORKA)
