Netes kurzusok: forradalom az oktatásban?

  • HVG

MOOC, vagyis Massive Open Online Course – ez a betűszó uralta az idén a világ oktatását. Az ingyenes, vagyis nyílt online kurzusok piaca ugyanis soha nem látott bővülésnek indult.

A jelenség a magánintézmények után immár felkeltette a kormányzati szervek és államközi szervezetek figyelmét is. Szeptemberben Nagy-Britanniában bejelentették: az oktatási minisztérium kézbe veszi a nyílt forrású oktatás szervezését, és a távoktatásban évtizedes tapasztalatokkal rendelkező Open University bázisán közös brit egyetemi portált indít több mint 20 egyetem, valamint a British Council és a brit nemzeti könyvtár részvételével. A FutureLearn oldal tesztüzemmódban működik, jelenleg mintegy 30 kurzus érhető el rajta, a letölthető kiegészítő tananyagokat, a teszteket 2014-re ígérik.

Berobbant az oktatási piacra az Európai Bizottság online oktatási oldala is, amely 500-nál több kurzust kínál. Ez amolyan gyűjtőportál: bármely intézmény vagy cég feltölthet rá ingyen tanfolyamot, csak a képzési területet és a szintet kell megadnia, onnantól pedig saját maga irányíthatja a kurzust. Bár az oldal többnyelvű, a kurzusok döntő többségének végighallgatásához itt is az angol kell, igaz, van négy magyar nyelvű képzés is, mégpedig a Miskolci Egyetem jóvoltából. A konstrukció, vagyis hogy az internetre feltöltött videót, hanganyagot, írott szöveget vegyesen tartalmazó tanfolyamot regisztráció után ingyen végigjárhassa bárki, nem új.

Az e-learning klasszikusának a három amerikai úttörő, az edX, a Coursera és a Udacity számít. Az edX nevű nonprofit, ám céljai szerint önfenntartó szervezetet két amerikai csúcsegyetem, a Harvard és a Massachusetts Institute of Technology (MIT) alapította, s ma már 29 intézmény a tagja, köztük például ausztrál, japán, svájci egyetemek is. Más kérdés, hogy ez azért nem jelenti azt, hogy valaki a számítógép előtt ingyen hozzájuthat mondjuk a Harvard diplomájához. Egyrészt mert az online üzletág a névhez biggyesztett X-betűvel megkülönbözteti magát az anyaegyetemtől, másrészt az X-szel jelölt kurzusok igazoló okiratai egyetlen egyetemnél sem jelentenek elfogadható kreditet. A szervezetek viszont hivatalos fényképes oklevelet is kiállítanak az elektronikus vizsgák letétele után és fizetségért cserébe, bár csak kivételes esetben; a november közepén elérhető 93 edX-kurzus közül csak négynél volt erre lehetőség.

Hasonlóan működik a Coursera is, igaz, ott némileg jobbak az oklevélszerzési lehetőségek. Ők jelenleg 107 partnerintézmény közel 550 kurzusát kínálják, s ebből 138-nál lehet névre szóló bizonyítványt igényelni a tanfolyam elvégzése és a vizsga után, s a dokumentum ára 50 dollár. A Coursera nem zárja ugyan ki, hogy a nála elvégzett tanfolyamokat a diákok az anyaegyetemnél igazi kreditre válthassák, ezt azonban érdemes jó előre tisztázni.

A Udacityt az amerikai Stanford Egyetem kutatócsoportjának egykori munkatársai alapították két évvel ezelőtt. Az általuk kínált kurzusokat – amelyek informatikai, műszaki, illetve üzleti jellegűek – nemcsak egyetemek, hanem például olyan cégek jegyzik, mint a Facebook és a Google. Ők az e-learninget láthatóan nem missziónak, hanem üzleti vállalkozásnak tekintik. Bár a kurzusok végigkövetése itt is ingyenes, minden egyébért – tananyagokért, oktatói segítségért – fizetni kell, csakúgy, mint a Udacity diplomájáért. A harsány, nagyotmondó marketinggel működő Udacity ugyanakkor lehet, hogy az internetes oktatás első komoly áldozata. Az Elearnspace című szakportál mindenesetre már tényként kezeli a Udacity bukását és az általa képviselt üzleti modell összeomlását.

Hozzászólások