Olasz spórolás

  • HVG

Az 1960-as évek szintjére esett vissza az olaszországi élelmiszer-fogyasztás a gazdasági válság miatti spórolás következtében – derült ki az Unioncamere, a kamarák szövetsége hétfőn közölt felméréséből. Az adatok alapján az olaszok az idén kétmilliárd euróval kevesebbet költöttek élelmiszerekre, mint 2008-ban, a válság első évében. Nemcsak édességekre, egyéb rágcsálnivalókra, cukros üdítőkre jutott kevesebb, hanem általában is többször keresik az akciós termékeket. A vásárlási szokásokra jellemző, hogy – az Olasz Nemzeti Statisztikai Intézet (Istat) adatai szerint – immár az olaszok 28 százaléka jár kizárólag diszkontboltokba, és több mint a harmaduk vásárol inkább gyengébb minőségű és olcsóbb élelmiszert. Miközben egyre többen a saját kertből fogyasztanak zöldséget és gyümölcsöt, a megkérdezettek több mint 40 százaléka csökkentette a zöldség- és a gyümölcs-, és majdnem ugyanilyen mértékben a hús- és a halfogyasztását. Az utóbbi évtizedben az egy főre jutó tésztafogyasztás évi 40-ről 31 kilogrammra esett vissza, aminek okát a kutatók a külföldi ételek, az olcsóbb félkész és fagyasztott termékek térhódításában látják.

Hozzászólások