Marián Kotleba: újfasiszta szlovák megyefőnök

  • HVG

Tíz évig tartott, míg egy önkormányzati választási győzelemmel a nagypolitika közelébe jutott Marián Kotleba, a 36 éves rasszista, újfasiszta szlovák aktivista, aki a siker érdekében eredeti nézeteit némiképp puhította. A hétvégi szavazás nyomán Besztercebánya megye elnökévé előrukkolt Kotleba 2003-ban még a nácibarát szlovák állam háborús bűnösként kivégzett elnökét, Josef Tisót, illetve az általa szellemi atyjaként tisztelt, 1938-ban elhunyt Andrej Hlinka papot népszerűsítette. Emiatt neonáci pártját, a Szlovák Testvériséget – amelynek tagjai a Tiso-féle bábállam elitalakulataként működött Hlinka Gárda egyenruhájára és jelvényeire kísértetiesen emlékeztető öltözetet viseltek – 2005-ben betiltották, rasszista, gyűlöletkeltő nyilvános fellépései pedig általában a rendőrségi fogdában végződtek. Kotleba 2007-ben arculatot váltott, új pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt tematikája főként a „tolvaj nagypolitikusok” és a „cigány paraziták” ostorozása lett, megfűszerezve EU-, NATO- és Izrael-ellenességgel.

Különösen a „cigánykérdés” foglalkoztatja Kotlebát. Mindenütt felbukkant az utóbbi években, ahol roma követett el súlyos bűncselekményt. Forgatókönyve minden esetben ugyanaz: felvonulás, amelynek zárásaként hangosbeszélőn biztosítja a helybelieket, hogy megvédi őket a cigányoktól, akiknek letöri a szarvát. Bár fennen hangoztatja, hogy Szlovákia a szlovákoké, általában kerüli a magyartémát. Az utóbbi években csak két alkalommal szólalt meg a magyar kisebbséggel szemben, a révkomáromi Cirill és Metód-szobor lefestésekor, illetve a nyelvhasználati törvény parlamenti vitája során, amikor nehezményezte, hogy kiterjesztenék a kétnyelvűséget, amire végül nem is került sor.

Kotleba tavaly augusztusban is rögvest a Párkány melletti Szőgyénbe sietett, ahol lincshangulat alakult ki a helyi lakosok és egy problémás cigány család között. Védelmébe vette Juhász Milán rendőrt, aki a régóta húzódó és a hatóságok által elhanyagolt konfliktust azzal próbálta megoldani, hogy rálőtt a romákra, utóbbiak közül ketten meghaltak. Ugyancsak tavaly demonstrációt szervezett Krasznahorkaváraljára, a vártüzet okozó, cigarettájukat eldobáló roma fiatalok megleckéztetésére, és a kampányához támogatókra lelt a településen, ahová visszajár. Az egyik helybeli magyar eladta ugyanis neki faluszéli birtokát, amelyen 17 év alatt 800 cigány telepedett le illegálisan. Kotleba pert indított, és az idén nyáron engedélyt kapott a törvénytelenül épített házak lerombolására. Időnként látványosan megjelenik a helyszínen, legutóbb egy Hummer terepjáróval, és három barátjával pisztolyokkal felszerelkezve állt szemben háromszáz dühös romával. A tömeg kővel dobálta meg őket, mire Kotleba feljelentette a történteket szerinte tétlenül szemlélő rendőröket.

Nem lesz egyszerű helyzete besztercebányai megyei elnökként. Első nyilatkozatában nagy rendcsinálást és alapos átvilágítást ígért, de pártjának egyetlen képviselője sem jutott be a megyei önkormányzatba, amely megszabhatja a mozgásterét, hiszen a határozatait háromötödös többséggel megvétózhatja. A váratlan siker ugyanakkor akár meg is nyithatja előtte az utat az országos politikába. A tavalyi parlamenti választáson pártja csak 1,6 százalékot szerzett, de az általa most legyőzött baloldali populista kormánypárti Smer-jelölt úgy vélte, hogy a jelenlegi hangulatban Kotleba Pozsonyon kívül bármelyik választókerületben nyerhetett volna. Az egyik szlovák lap fel is vetette, mi történhet jövő augusztusban a Robert Fico kormányfő által hagyományosan az év egyik kiemelkedő eseményének tekintett besztercebányai szlovák nemzeti felkelés emlékünnepségén. Onnan kommandósok szokták eltávolítani az 1944-ben történteket kommunista puccsnak tartó, és ellene transzparensekkel tiltakozó Kotlebát, aki ezúttal hivatalból lehet majd ott.

Az 1977-ben Besztercebányán született, nőtlen, pedagógus végzettségű Kotleba az édesanyjával él. 2007-ben, miután elbocsátották a gimnáziumi informatikatanári állásából – a szülők tiltakoztak, mert szélsőséges nézeteit a diákok körében is terjesztette –, a testvérével vállalkozásba fogott. KKK Anglická moda néven angol használt ruhát árusító boltot nyitottak, a szélsőjobboldali szimpatizánsok ízlésének megfelelő divatcikkekkel. A vállalkozás elnevezésében a KKK nyíltan az amerikai fajgyűlölő Ku-Klux-Klanra utal. Az utóbbi időben egy bárban dolgozott gondnokként, ami a hírek szerint kidobóemberi munkakört jelentett.

Hozzászólások