Történelmi elit városok

  • HVG

HVG, 2013. október 26.

A Magyarország határain kívül fekvő szabad királyi városok felsorolásából kihagyták a kárpátaljaiakat. Egyetemi tanulmányaim során kárpátaljai szülőföldem (Técső és Visk) jogtörténetét is kutattam, majd 2005-ben megjelent a témában egy tanulmánykötetem: Máramarosi koronavárosok címmel. Nagyon kevesen hallottak sajnos arról, hogy az egykori Máramaros vármegyében öt szabad királyi város volt, amelyeket koronavárosoknak neveztek: Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Máramarossziget. Utóbbi kettő jelenleg Románia területén található. Huszt, Visk, Técső és Hosszúmező 1329-ben Károly Róberttől szerzett kiváltságlevelet, majd ugyanezen kiváltságot 1352-ben Máramarossziget is megkapta I. (Nagy) Lajostól. A koronavárosokat a megszerzett privilégiumaikban a későbbi királyok és erdélyi fejedelmek rendre megerősítették. A kiváltságadományozás arra tekintettel történt, hogy e városok lakossága foglalkozott a máramarosi sóbányák kitermelésével, valamint a só őrzésével és szállításával (például a tiszai úsztatásával Belső-Magyarország felé).

IGYÁRTÓ GYÖNGYI ÜGYVÉD

(BUDAPEST)

Hozzászólások