Megszigorítaná az uniós tagállamokból érkező álláskeresők hozzáférését egyes szociális juttatásokhoz David Cameron, aki a koldusokat és a hajléktalanokat egy időre hazatoloncolná. A brit kormányfő arra hivatkozik, hogy másfél millió kelet- és közép-európai uniós állampolgár él Nagy-Britanniában, és azt javasolja, hogy az „óriási népvándorlást” közösségi szinten is lassítsák, például azzal, hogy a munkaerő szabad mozgását megfelelő fejlettségi szint eléréséhez kötik. A felvetést Andor László, a foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős biztos azzal utasította el, hogy Cameron nem elég árnyaltan mutatta be a külföldiek munkavállalását, hiszen többségük nem is az EU-ból érkezik a migrációból profitáló Nagy-Britanniába, Viviane Reding alapjogi biztos pedig kijelentette, hogy az EU-n belül a személyek szabad mozgásának elve nem lehet alku tárgya. Cameront egyrészt választási ígérete kötelezi, hogy újratárgyalja London EU-tagságának feltételeit, másrészt a szigetországban január 1-jétől a bulgáriai és romániai állampolgárok is szabadon vállalhatnak munkát. Cameron meg sem pendítette, hogy tőlük e lehetőséget meg kellene vonni, Andornak viszont azzal szólt vissza: sajnálja, hogy nem választott EU-tisztviselők bírálják a jogos aggodalmak felvetését.
Andor vs. Cameron