HVG, 2013. november 23.
Zűrzavar a nyelvoktatásban felcímmel közölt cikkük kapcsán el kell ismerni, hogy komoly érvágást jelentett a felnőttképzőknek a szakképzési hozzájárulásból származó 40 milliárd forint (sajtóban olvasott adat) elvesztése. Amikor azonban a Nyelvtudásért Egyesület vezetője kijelenti, hogy „a nyelviskolák kasszájában 20 ezer forint sincs”, akkor felmerül bennem a kérdés, mennyire vannak jól menedzselve az ilyen vállalkozások. Ugyanő mondja: „nem létező probléma” az, hogy a nyelviskolák megszűnnek és lelépnek a tanulók pénzével. Ezzel kicsit vitatkoznék, két-három cégről is tudok, ahol ilyen előfordult. A cikk foglalkozik azzal is, miként hat majd az új szabályozás a feketén dolgozó tanárokra. A magántanárok (elsősorban főállású pedagógusok, akik délután fogadják a bukásra álló diákságot) kézről kézre járnak a tanulók között, és nagyon ritkán adtak eddig is számlát. Ez nagyon komoly adózási kérdés, amelyet jó volna kezelni. A törvénynek nincs érdemi befolyása e területre, pedig az adót fizető nyelviskolák biztosan örülnének, ha csak egymással kellene konkurálniuk, és nem a sok ezer feketén dolgozó tanárral is. Hosszan lehetne polemizálni arról, mi a helyes döntés: a kicsi nyelvi műhelyek/egyéni oktatók vagy a nagyobb szervezetek (nem 4-5, hanem 100-120 országosan) támogatása. Az állam szempontjából nyilván a kevesebb ellenőrizendő alany a kívánatosabb, míg a tanárok szempontjából a liberálisabb szabályozás volna a jobb.
Most már csak egy szereplő van, akiről nem esett szó, ez pedig a képzésben részt vevő tanuló. Mit kellene tenni azért, hogy a magyar lakosság nyelvtudása érdemben fejlődjön? Amíg nem iktatják kőkeményen törvénybe, hogy egy választott idegen nyelv ismeretének elsajátítására legalább annyi órát kell fordítani, mint a matematika vagy a magyar nyelv oktatására, addig szerintem nem lesznek eredmények. A közoktatás e hiányossága miatt van szükség nyelviskolára, milliárdos programokra. Pedig csak az állam által feleslegesen elköltött milliárdokat kellene hosszú távú idegennyelvi-módszertani programokra és nyelvtanári fizetésre költeni. Az állam beavatkozása hektikus, 3-5 évente nagy összegeket önt be a piacra. Ezek a támogatások összezavarják a piacot, s megtizedelhetik a nyelviskolákat. A legnagyobb gondot pedig szerintem az jelenti, hogy értelmetlenül elköltünk milliárdokat olyan résztvevők ingyenes képzésére, akiknek semmi szükségük rá (például nyugdíjasok, stabil állással rendelkezők).
HORÁNSZKY GERGELY
TOTÁL TRÉNING OKTATÁSI KFT. (BUDAPEST)