
Havi 2293 forinttal vihetnek haza többet a minimálbérből élők – nettóban ennyivel haladja meg a 2014-re meghatározott legkisebb garantált bér az ideit. A bruttó minimálbér ugyan ezzel 30 ezer forinttal több lesz, mint a 2010-es, ám az adójóváírás kivezetése miatt a négyéves nettó növekedés alig több mint 6 ezer forint. Bár a kormány azt hangsúlyozza, hogy a bruttó minimálbér 3,5 százalékkal, a mostani 98 ezer forintról 101,5 ezer forintra nő – a szakmunkás-bérminimum pedig 114 ezer helyett 118 ezer forint lesz –, a 66 483 forintos nettó összeg jövőre sem fogja elérni a becsült létminimumot. A KSH adatai szerint az alapszükségletek kielégítése már tavaly 86 ezer forintba – a 2010-esnél bő 7 ezer forinttal többe – került az egyszemélyes háztartásokban, míg az egygyermekes családokban 206 ezer, a kétgyerekesekben pedig 250 ezer forintra nőtt a két évvel korábbi 189 ezer, illetve 228 ezer forintról.