Mártír vagy gyilkos – ezek a szélsőséges vélemények ütköznek a thaiföldi tüntetések élére álló ellenzéki, demokrata párti politikus neve hallatán. Szutep Taugszuban, aki három hete, a tiltakozó akciók kezdetekor lemondott képviselői mandátumáról, nem pusztán a 29 hónapja hatalmon lévő kormány távozását akarja elérni, jóval többre törekszik. Végső célja, hogy kiiktassa a politikából a populista, vidéki szegény tömegek által támogatott, Thaiföldiekért elnevezésű kormánypártot. Azt ugyanis esküdt ellensége, a 2006-ban puccsal megbuktatott, majd távollétében korrupció miatt 2008-ban elítélt volt miniszterelnök, Thakszin Sinavatra alapította, most pedig a húga, Jingluck Sinavatra vezeti.
A 64 éves Szutep a Civil Mozgalom a Demokráciáért nevű szerveződésének tiltakozó akcióival – a Demokrata Párt pedig az összes parlamenti képviselője mandátumának visszaadásával – kierőszakolta, hogy feloszlassák a törvényhozást, és választásokat írjanak ki. A befolyásos, a hadseregben is kiváló kapcsolatokkal bíró politikus nem elégedett a fejleményekkel. Nem szándékozik visszarendelni az utcáról a híveit, ragaszkodik ahhoz, hogy az ország vezetésére hozzanak létre Népi Tanácsot, amelynek tagjait nem választják, hanem általa egyelőre nem részletezett módon jelölik. Szutep tisztában van azzal, hogy a városi közép- és felső osztályt képviselő, királypárti, a hadsereggel szimpatizáló pártjának aligha van esélye választáson legyőzni a máig Thakszinhoz kötődő kormánypártot, amely a jogelődjeivel együtt 2001 óta minden voksolást megnyert.
A Facebookon 200 ezer követőt gyűjtő Szutepet Thakszin-ellenes harcában a családja is erősíti. Mostohafia, az Oxfordban mérnöki diplomát szerzett, 27 éves Akanat Prompan vele együtt adta vissza képviselői mandátumát, és ő a mozgalom szóvivője. Támogatja a felesége, Szriszakul Prompan is, akit elvált asszonyként vett nőül, házasságukból két lány született. A Thaiföld déli részén, a konzervatív Demokrata Párt egyik vidéki fellegvárának számító Szuratthani tartomány központjában, nyolcgyermekes, tehetős földművescsaládban született Szutep fiatalon elkötelezte magát a politikával, és azóta sem érdekli más. Miután a thaiföldi Csiang Mai Egyetem politológia szakát elvégezte, az USA Tennessee államának egyetemén szerzett ugyanebben a témában diplomát. Hazatérve, 26 évesen egy vidéki önkormányzati testület élére választották meg. Az öntudatos, ambiciózus Szutepnek négy évet kellett várnia, hogy az országos politikába bekerüljön: 1979-ben szülőhelyén a Demokrata Párt színeiben parlamenti képviselő lett, és azóta tízszer újraválasztották.
A kormányzati szerepvállalás sem maradt ki: először 1988-ban lett két évre mezőgazdasági miniszter, majd 1992-ben újból rábízták a tárca vezetését, ami igen rosszul sült el. Az általa vezényelt földreform 1995-ben kormányválságot, előrehozott választást és pártja ellenzékbe kerülését hozta. Óriási felháborodást okozott, hogy a szegény rétegek földhöz jutását célzó program során Phuket tartományban 11 tehetős család is termőterülethez jutott. A botrány hamar feledésbe merült, és Szutep 1997-ben távközlési miniszter lett, miután választást nyert a Demokrata Párt. Amikor a Thakszinhoz kötődő akkori pártot 2008-ban az alkotmánybíróság megfosztotta a hatalomtól, és a demokraták alakíthattak kormányt, Szutep miniszterelnök-helyettesi posztot kapott. Egy évre rá pozícióját csak úgy sikerült megőriznie, hogy inkább a képviselői mandátumáról mondott le, miután kiderült: alkotmánysértő módon résztulajdonos volt egy állami megrendeléseket elnyert távközlési és médiacégben. Ha az alkotmánybíróság fosztja meg a képviselőségtől, akkor a kormányból is távoznia kellett volna.
Talán jobban járt volna, ha nem marad miniszterelnök-helyettes, így elkerülve, hogy gyilkossággal vádolják. Formailag ugyanis máig elfogatóparancs van érvényben ellene, mert 2010 tavaszán elrendelte a Bangkok belvárosát hónapokon át megszálló Thakszin-párti vörösingesekkel szembeni katonai fellépést, ami 90 halálos áldozattal és több ezer sebesülttel járt. A parancs kiadásában nem zavarta, hogy a demokrata párti sárgaingesek 2008-ban hasonlóan erőszakos módszerrel próbálták térdre kényszeríteni a Thakszinhoz kötődő akkori kormányt: elfoglalták Bangkok két repülőterét, az odavezető utakat, és napokra megbénították a közúti és a légi forgalmat.