HVG, 2013. november 30.
Bár én magam is voltam elszenvedője édesapám pofonjainak és édesanyám fakanalas erődemonstrációinak, mégsem tudok rájuk haragudni, habár akár – 7-8 évesen – „világgá menési” terveim is voltak emiatt. Nem lettem sérült, nem lettem tőle rosszabb ember, és úgy gondolom, semmi „defektem” nem származott belőle. Ma már úgy látom, hogy a szülői fenyítés megtette a hatását: jobban tanultam, és a szorgalmam is javult. Férfiasan bevallom, hogy két kamasz gyermekem lelkiismeretes nevelésekor (igaz, nagyon ritkán) sem marad más végső, meggyőző érvem. „Vékony a jég” a rendszeres, kegyetlen verés és az általam alkalmazott jóhiszemű atyai „gondoskodás” között. Ezt az érzékeny határt soha senkinek nem volna szabad átlépnie.
ZSÖMBÖRGI LÁSZLÓ
(ÜRÖM)
