HVG, 2013. december 21.
A Magyar Nemzeti Bank elnökének 1945. augusztus végén kinevezett Kárász Artúr (képünkön még MNB-igazgatóként) nem a Kisgazdapártból, hanem – bármilyen meglepően hangozhat is – a Nemzeti Parasztpártból (NPP) érkezett. Éppen azért lett az MNB elnöke, mert elődjét, Oltványi Imrét pénzügyminiszternek jelölték, így személye alkalmasnak tűnt a koalíciós egyensúly fenntartására. Mint Kárász is megírta 80 év a Föld körül című, elegáns és szellemes memoárjában, őt az NPP képviseletében személyesen az egyik alapító, Kovács Imre kérte fel a Nemzeti Bank elnökének. Kárász a Parasztpárt liberális szárnyához tartozóként jellemzi Kovácsot, akire ez a jellemzés nem áll meg, ellenben kétségkívül határozottan rokonszenvezett az angolszász parlamentáris demokráciával. Kárász is azokhoz az NPP-hez lazán kötődő értelmiségiekhez sorolható, mint például Keresztury Dezső vagy Medgyessy Ferenc, akik a szociális kérdések iránt nyitott középosztálybeliként rokonszenveztek a népi írók pártjával.
PAPP ISTVÁN TÖRTÉNÉSZ (BUDAPEST)