Kőkemény kartellezésért összesen több mint egymilliárd forint bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 11 irodaszer-forgalmazó cégre. Különböző pályázatokon – köztük a Legfelsőbb Bíróság, a Magyar Posta Zrt. vagy a Magyar Államkincstár tenderén – egyeztettek a piacfelosztás érdekében, illetve az árakról is megállapodtak. A legnagyobb, 600 millió forintos büntetést a Gyárt-Ker Kft.-nek kell fizetnie, ám az egykor évi 6-7 milliárd forint árbevételű, korábban Apis Irodaszer Kft. néven futott cég felszámolása miatt nem biztos, hogy a GVH hozzájut a teljes összeghez. A második legvaskosabb, 274,2 millió forintos bírság a Budapiért Zrt.-é, amelynek tulajdonosi háttere átfedéseket mutatott a Gyárt-Kerével a GVH által vizsgált 2008–2011-es időszakban. Ez volt az első olyan ügy, amelyben a versenyhivatal a kartellről bizonyítékot szolgáltató informátornak díjat fizetett. Ez a bírság összegének 1 százaléka, maximum 50 millió forint lehet, jelen esetben tízmilliós díjról szólnak a sajtóértesülések.
Kartellbírság