Újraosztott felszámolópiac

  • HVG

A bíróságon támadják meg egyes felszámolók a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) – egyelőre nem nyilvános – döntését. Bár e szerint a mostani 108 felszámoló vállalkozás helyett 130 dolgozhat majd, több régi felszámoló elveszítette a licencét, miután a pályázatra majdnem háromszoros volt a túljelentkezés. A pereskedők kifogásolják, hogy a megszerezhető 170 pontból 90-et szubjektív alapon osztottak ki, ráadásul a KIH a kérésükre sem adta ki a részletes indoklást. Mindez alátámasztja a gyanút, hogy az új szisztémában a kormányhoz közel álló felszámolók jutnak újabb üzletekhez a piacon: jelenleg körülbelül 40 ezer, összesen 400 milliárd forintos vagyonú cég felszámolása folyik, tavaly körülbelül 12 ezer új eljárás indult. A pályázat során előnybe kerültek az újonnan alakult felszámolójelöltek, mivel ők nem kaphattak a múltbeli hibákért kivethető büntetőpontokat. A pereskedők alkotmánysértőnek tartják az új rendszert.

Hozzászólások