És nemzetközivé lett – ha nem is a világ, de egy kicsit a párt. Mégpedig a német szociáldemokraták pártja, az SPD, amely a kongresszusán új főtitkárt választott a 46 éves Yasmin Fahimi személyében. Aki addig a szélesebb közvélemény előtt jórészt ismeretlen volt, s akinek neve, származása – de eddigi politikai életútja is – feltűnést keltett. „Sokan kérdezték tőlem, hogy milyen állampolgár vagyok, török például? Csak mert az apám iráni volt?” – idézte föl megválasztása utáni első beszédében, hogy a neve már önmagában is alkalmas a figyelem felkeltésére. Holott, szögezte le, szerinte soha nem az számít, ki milyen bölcsőbe született, hanem az, amit ő maga elért. Bátyja bölcsője még Iránban ringott ugyan, de Fahimi 1967 karácsonyán már Hannoverben született. Ott járt iskolába, s ott lépett be 18 éves korában az SPD-be. Ahogy illik, ő is a párt ifjúsági szervezete, a Juso köreiben uralkodó erősen balos nézeteket képviselte, magyarán a marxizmusból levezetett és az állammonopolista kapitalizmus ellen vívandó (persze csak politikai, meg demonstrációs, s nem vérre menő) harc aktivistája lett.
A származását firtató kérdésekre most is türelmetlenül, mondhatni ingerülten reagáló Fahimi teljesen belesimult a német hétköznapokba, ami abban is megnyilvánult, hogy sok százezer diáktársához hasonlóan neki sem volt elegendő öt év az egyetem elvégzéséhez: 1989-től 1998-ig tartott, mire megszerezte vegyészdiplomáját a Hannoveri Egyetemen. Tudományos asszisztensként kezdett az egyik legnagyobb szakszervezet, az energia- és vegyipart képviselő IG BCE apparátusában. Mire most SPD-főtitkárrá választották – ez az első fizetett pártmunkája, korábban díjazás nélkül serénykedett a szocdemeknél –, az osztályvezetői posztig vitte, a stratégiai-politikai tervezés irányítása volt a feladatköre.
Hogy tud majd megfelelni az eddigi, távlatos munkájával nem túl sok rokonságot mutató új feladatnak, nevezetesen az SPD-s központi apparátus irányításának, a párt hétköznapi kommunikációja szervezésének, az azonnali reagálások igényének – politikai elemzők leginkább ezeket a kérdéseket feszegették Fahimi megválasztása után. Az új főtitkár ezért rögtön a bemutatkozásakor jelét adta, hogy egy kis slágfertigségért nem megy a szomszédba. A berlini nagykoalíciós kormányban most éppen az SPD-vel közös hajóban ülő politikai vetélytársa, a kereszténydemokrata CDU főtitkára, Peter Tauber a megválasztása alkalmából afféle kollegiális ajándékként a 330 tipp a túléléshez című könyvvel lepte meg. Alig leplezetten célzott ezzel arra, hogy az SPD oroszlánveremként is emlegetett központi apparátusában, sőt annak vezetőjeként szüksége lesz a jó tanácsokra. Fahimi kontrája és könyvajánlata a kollégának: „A világos gondolkodás művészete: 52 hiba, amit jobb, ha átengedsz másoknak.” A kormánykoalíció harmadik pártja, a bajor CSU sem jött ki jól Fahimi első kongresszusi beszédéből. Andreas Scheuer, a közvéleményt most éppen a bulgáriai és romániai bevándorlókkal riogató CSU főtitkára a napokban volt kénytelen új névjegyeket csináltatni, miután kiderült, hogy az ő doktorija sem igazi. Bár együtt kormányzunk, mondta erre Fahimi, semmiféle közösséget nem szeretnék vállalni olyanokkal, akik hangulatot keltenek a kelet-európaiak ellen, miközben saját maguk még egy tisztességes disszertációt sem tudnak letenni az asztalra.
A kereszténydemokratákkal kötött koalíciót amúgy is korlátozott ideig tartó érdekházasságnak nevező friss SPD-főtitkár fontos célnak nevezte a közelgő európai parlamenti (EP) választások kampányának irányítását. Becsvágyból itt sem adta alább, amikor az őt 88,5 százalékos többséggel megválasztó kongresszusnak megígérte: olyan SPD-hadjárat lesz majd, aminek a végén a baloldal akkora többséget szerezhet az EP-ben, hogy az Európai Bizottság következő elnökét Martin Schulznak fogják hívni.
Fahimi, az első migrációs hátterű szociáldemokrata pártfőtitkár – akinek megválasztása az SPD nyitottságának üzenetét is hivatott hordozni – a magánéletében is tükrözi a német társadalomban végbement változásokat: élettársa – az előző kapcsolatából két fiúval érkezett – Michael Vassiliadis, az IG BCE görög vendégmunkások gyermekeként született elnöke, aki az első külföldi gyökerekkel bíró szakszervezeti vezető német földön.