Gyanús takarékpályázat

  • HVG

Előre megírt forgatókönyvnek látszó menetrend alapján tett egyedüliként vételi ajánlatot a Takarékbank 55 százalékos, mintegy tízmilliárd forintot érő állami részvénypakettjére a Magyar Takarék Zrt. A társaság mögött a Spéder Zoltán érdekszférájában lévő FHB-csoport, közvetve a részvényeladó Magyar Fejlesztési Bank, valamint a pályázatban saját jogon részt venni képtelen takarékszövetkezetek egy, a többiekkel szembeforduló csoportja áll. A Magyar Takarékot tavaly, a takarékszövetkezetek sorsát megpecsételő integrációs törvény megszületése előtt, Alpendorf néven, ötmillió forinttal alapította Mihálovits Tamás. A céget egy olyan címre jegyezték be, ahol a takarékos perekben az államot képviselő Kende Tamás ügyvéd irodája is működik, s ugyanitt lehetett átvenni a takarékbanki pályázati dokumentációt is. Az addig alvó Alpendorf januárban nevet változtatott, résztulajdonosként beszállt Vida József, a Szentgál és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke, a Takarékbank igazgatósági tagja, a vezérkarba pedig bekerült Köbli Gyula, az FHB vezérigazgatója is. A társaság január 30-án – a pályázat zárása előtt egy héttel – tartott közgyűlésén 20-20 százalékos tulajdonrészhez jutott a Vojnits Tamás integrációs kormánybiztos vezette EHPSZ Kft. és az FHB Életjáradék Zrt. Ezután emelték fel a tőkét 1 milliárd forintra, amiből az FHB bank 25 százalékot jegyzett.

Hozzászólások