Üzenő szobrok

  • HVG

HVG, 2014. február 1.

Szeretném cikküket kiegészíteni a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában ülő Marx-szobor ügyének továbbgondolásával. Az MDF 1989-ben még meg tudta tartani a párt I. országos gyűlését a bronzalak jelenlétében (igaz, lepel mögé rejtették a rendezvény idején a művet). Utóbb sem piszkálták a kommunista Farkas Aladár alkotta figurát. Az 1953 óta Marxról elnevezett egyetem aulájában generációk néztek fel a szoborra – nem feltétlenül tiszteletből, inkább fohászkodva. Merthogy azt kívánták, jöjjön össze a vizsgán legalább a jobb kezének összecsippentett hüvelyk- és mutatóujjával jelzett picike kettes. Rostoványi Zsolt rektor úr két évvel ezelőtt fontolgatta a szobor áthelyezését, corvinákat vagy Mátyás-szobrot vizionált a helyére, ha már egyszer – igaz, immár tíz éve – új nevet kapott a Közgáz. De gyorsan letett róla. Helyes. Végtére is Marx nagy elméleti közgazdász volt, még akkor is, ha ma esetleg nem eléggé unortodox, s vannak, akik még az életrajzukból is törölnék, hogy is hívták akkor az egyetemet, amikor ők ott végeztek.

NAGY ÉVA

(BUDAPEST)

Hozzászólások