HVG, 2014. február 8.
A cikk beleillik abba a sorozatba, amely öt hónapja indult a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ellen. Fel kell hívnunk a figyelmet azokra a tényekre, amelyek cáfolják az SZTNH-nak felrótt állítólagos hibákat, mulasztásokat. A cikk felvezető alcíme („eltussolási kísérlet?”) minden alapot nélkülöz. A hivatal már 2013. szeptember 19-én megtette a jogszabályok szerint szükséges szakhatósági bejelentést és büntetőfeljelentést is ismeretlen tettes ellen. Belső vizsgálata eredményéről a kormányzati felügyeletét tájékoztatta. Októberi közleményében – amit eljuttatott a médiának és a honlapján is közzétett – beszámolt arról, hogy késlekedés nélkül megszüntette azt a biztonsági rést, amelyen keresztül a jogosulatlan adathozzáférés történt. Megkereste az érintett bejelentőket és a szakmai képviselőket a jogosulatlan hozzáférés kapcsán, biztosítva őket arról, hogy mindez a vonatkozó európai és hazai jog alapján az iparjogvédelmi jogszerzés lehetőségét nem csorbította. A hivatal is fontosnak tartja a köz javát szolgáló bejelentést tevő közérdekű bejelentők védelmét. E védelem azonban nem illeti meg azokat, akik nem a köz-, hanem egyéni érdekből járnak el. Az adott ügyben a Pintz Szabadalmi és Védjegyirodához és csak hozzá kötődnek a jogosulatlan letöltések. Ezeket a jogtalanul megszerzett, jogtalanul kezelt adatokat saját érdekeinek érvényesítésére kívánta felhasználni az egyesület és az iroda közös vezetője. Csak ezek sikertelensége után járt el a médiánál és számos más fórumon, hangulatkeltő jelleggel. Céljaihoz koholt ügyek valótlan összefüggéseire támaszkodik, így a saját maga által képviselt szabadalmi bejelentés korábbi törvényes nyilvánosságra jutásáról is hallgatva (a cikkben említett napkollektorok). Nem felel meg a valóságnak a jogosulatlan letöltések közjegyzői ténytanúsítására való hivatkozás. A letöltések titokban, számos esetben éjszaka történtek. A közjegyzőnél utólag csak a letöltések egy részét mutatták be. A cikk záró sorai a szakmai és jogi önállósággal rendelkező hivatásrendi kamara fegyelmi eljárásaira utalnak. A valóságban ezek a tisztességtelen piaci magatartás gyanúja, jogosulatlan adatszerzés, etikai szabályok megsértése miatt indultak, amiben a független kamara önálló testületei járnak el.
DÜRR JÁNOS
SAJTÓFŐNÖK, SZTNH (BUDAPEST)