HVG, 2014. március 8.
Lánczi Tamás cikke a választókat aktívakra és járadékosokra osztotta fel; az előbbieket „ideáltipikusan” Fidesz-, az utóbbiakat MSZP-szavazóként tételezte, majd az aktívakat jórészt a középosztállyal azonosítva megállapította, hogy „a Fidesz a középosztály pártja”, az ő érdekeit képviseli, sőt: „2010-ben a középosztály visszaszerezte a lehetőséget saját sorsának irányítására”. Lánczi nem bajlódik jogállammal, alkotmányossággal, sem gazdasági, szociális vagy kulturális problémákkal, inkább elismétel néhány kormánypárti szólamot, már-már oda konkludálva, hogy a Fidesz „jobban teljesít”, de legalábbis az MSZP-nél jobban. Én sem boncolgatnám a jogállam, a gazdaság vagy a kultúra kérdéseit, csupán arra szorítkozom, hogy mint jellegzetes középosztálybeli (bruttó 210 ezer forint felett kereső tanár), megnézzem, mit adott vagy vett el tőlem az utolsó négy év. Egyszerűbb lesz azzal kezdeni, mit vett el. A középosztály (polgár?) alapvető ismérve, hogy döntéseket hoz saját életéről, vagyonáról. Amikor 2010-ben a magánnyugdíjakat izomból államosították, a döntés jogát elvették, s ezzel – mondhatni – megszűntem polgár lenni. Amikor az új szobordöntő és -állító történelmi kampányban a jobboldal elkezdte az országot telerakni Wass Albert és Horthy kormányzó szobraival, megszűnt – de legalábbis gyengült – az a kötődés, amely az embert a hazához kapcsolja. Immár megszűntem magyarnak lenni. Amikor a tanárokat belekényszerítették a Nemzeti Pedagógus Karba, majd 32 évnyi – sok eredményt hozó – munka után egyetlen mozdulattal belöktek a „Pedagógus 1.” csoportba, megszűntem tanárnak lenni. Elveszítettem képletesen szólva a hazámat, a hivatásomat, a társadalmi identitásomat. Valahol elvesztettem a gyerekeimet is – kétharmaduk már most külföldön van, a harmadik harmad most készül. Ők már aligha fognak visszajönni, nem lesznek hívei rendületlenül annak az országnak, amelynek kormánya naponta alázza és szomorítja a szüleiket. Hogy mi maradt és mit adott a nemzeti együttműködés rendszere? Két dolgot is adott: ingyen pálinkafőzést és rezsicsökkentést, persze rezsiharccal együtt. Kár, hogy nem minden középosztálybéli polgár élvezheti egyformán ezek áldásait.
BIHARI PÉTER
(BUDAPEST)
