HVG, 2015. január 10.
Szeretnéd-e megtudni, hogy a szünetben kapott szerelmes levél küldője igazat mond-e? – kérdezhetné nyelvtanórán a diákot a tanár, ha a cikkükben említett Pennebaker kutatási eredményei az osztálytermekbe kerülhetnének. A mai magyar leíró grammatika iskolai oktatása helyett jöhetne a funkcionális grammatika, amely a beszéd, a szöveg mindennapi jelentésére koncentrál. Ezáltal sokkal inkább fel lehet(ne) kelteni a diákok érdeklődését a jellemzően elég unalmasnak tartott nyelvtan iránt. A szövegekben, élő nyilatkozatokban használt szavak számolgatása, feldúsulásának vagy éppen hiányának segítségével – a cikkben idézettek mellett – a cselekvést kifejező igék arányaiból például kimutatható, mely korszakok tárgyalásakor elfogultak gimnáziumi történelemtankönyveink; szóhasználati gyakoriságból elég jól megjósolható a választások eredménye; személyes névmásokból előre jelezhető az öngyilkossági szándék, de a majdani versenyképességet előre jelző attitűdök megléte is azonosítható. Mindez – akár a „jövendőmondás” – feltehetően elég motiváció lehetne pedagógusnak és diáknak egyaránt.
MIKULÁS GÁBOR
(BUDAPEST)
