Vettel bírta a legjobban a nyomást a Hungaroringen
Utolsó frissítés:
Kimi Raikkönen a második a másik Ferrarival, a két Mercedes osztozott a 3-4. helyen, méghozzá úgy, ahogy Hamilton jónak látta. Itt olvashatja közvetítésünket a Magyar Nagydíjról.
Most érkezett
Volt még egy gyanús incidens
Hülkenberg és Grosjean is elég erőszakosan találkozott az 1-es kanyarban, a sportbírók az ő ügyüket is vizsgálják. Közben újraindult a verseny, vége a safety car mögötti vonatozásnak.
Percről percre
Vizsgálják a két Red Bullt
Verstappen és Ricciardo valóban összeért a 2-es kanyarban. Az élen minden változatlan, Vettel vezet Raikkönen és Bottas előtt.
Vettel simán eljött a rajtnál
A Red Bullok viszont már nem voltak ennyire szerencsések. Rövid időre mindketten megelőzték ugyan Hamiltont, de aztán összeértek. Ricciardónak fel is kellett adnia a versenyt., így ma már biztosan senkit sem itat meg pezsgővel a cipőjéből. Már az első kört sem úsztuk meg safety car nélkül.
Elindult a felvezető kör
Lassan mindenki a helyén.
Hamilton a hátsó gumikat félti
A Mercedes brit versenyzője szerint biztos, hogy egy kiállás nem lesz elég. A gumik persze a többieknek is gondot okozhatnak majd.
Vettelnek nem kedvez a statisztika
Korábban kétszer indult már pole-ról a Hungaroringen, de egyszer sem sikerült győzelemre váltania az első rajthelyet.
Ashton Kutcher nem hagyta ki az F1-et sem
Ha már Budapesten van, kilátogatott a Hungaroringre is.
Néhány fontos szám
A 2017-es szezon húsz futamából a Magyar Nagydíj a tizenegyedik. A verseny 70 körös lesz, a pálya 4,381 km hosszú. A levegő hőmérséklete 30, az aszfalté 55 Celsius-fok.
Egy kis kitérő
A SkySports értesülése szerint a Ferrari jövőre megtartja mindkét pilótáját, vagyis nemcsak Sebastian Vettelre, hanem Kimi Raikkönenre is számítanak. Hivatalosan valószínűleg szeptemberben, Monzában fogják bejelenteni, hogy minden marad a régiben. Szintén a SkySport értesülése, hogy kifizetődött Valtteri Bottas igyekezete, mert a Mercedes 2018-ra meghosszabbítja a szerződését.