Nagy tempóval hajtottuk a legmostohább utakon, ha elfogytak az utak, akkor terepralis lendülettel hajszoltuk bele a végletekbe, de nem adta meg magát. Csak egyszer. Balatontördemic egyik felejthetetlen borozójába tértünk be egy búfelejtő frissítőre (a sofőr szigorúan kólázott). Miután a helyiekkel megtárgyaltuk szép országunk sanyarú helyzetét, a Ranger nem akart beindulni. Néztük elöl, néztük hátul, de vagy a lámpaláz, vagy a sok fröccs miatt nem tudtuk megtalálni a hiba okát. A Ranger egyszerűen lefeküdt. Jött a segítség, Béla úr könnyedén megtalálta a problémát, lerázódott a kemény terepen az akksi saruja. Volt is nála 10-es kulcs, így folytathattuk utunkat Hévíz felé.
Hihetetlen mélységekig jutottunk Magyarország gyomrában a kocsikkal, minden kalapomat leveszem a Ranger terepképességei előtt: 229 milliméteres hasmagasság, 28/26/24-es terepszögek, 800 milliméteres gázlómélység, 1077 kilogrammos terhelhetőség, 3,35 tonnás vontatóképesség. Kocsinkon bütykös terepgumi volt, így könnyedén vettük az akadályokat, vizes füvön kikapcsolt ESP-vel szépen drifteltünk, árokból elindulásnál kellett csak használnunk a felezőt, a próbák többségét hátsókerékhajtással teljesítettük.
A 150 lóerős motor kiszolgálja az alapigényeket, de erősnek nem mondható, előzni lendületből kell vele, akinek kell az izom, válassza az öthengeres 3,2-est, az 200 lóerős. A Ranger csendesen jár, jól szigetelnek az ajtók, futóműve azonban nagyon kemény, minden úthibán büntet, a hátul utazók rossz úton röpködnek a kocsiban, még bekötve is beverik fejüket a tetőbe. A kényelmetlen hátsó priccs hosszú úton elviselhetetlen fájdalmat csihol a hátban, a kollégák menekültek előre.
Ha terepjárásról van szó, a sofőr háromféle vezetési mód közül választhat: a 4x2 a szokásos autózásra szolgál, a 4x4 (normál, high range) rossz útfelületekre, földutakra való, míg a 4x4 (felező, low range) az igazi kihívást jelentő terepeken teljesít jól. A menet közbeni elektronikus kapcsolóval anélkül válthatunk 4x2-esből 4x4 módba, hogy meg kellene állnunk. A rendszer együttműködik az elektronikus menetstabilizátorral (ESP) és az elektronikus kipörgésgátlóval (ETC) is.
Az új Ranger a legelső olyan pickup, amely 5 csillagos eredményt ért el az Euro NCAP töréstesztjén. Biztonsági csomagja a szabványos első légzsákokon kezdve az oldal- és függönylégzsákokon, a vezetőoldali térdlégzsákon át az elektronikus menetstabilizátorig (ESP) mindenre kiterjed.
Az új Ranger személyautós kényelemmel is felszerelhető, a tesztelt Limited verzió luxusnak mondható, bőrös. A sajtóanyag szerinti 8,6 literes átlagfogyasztást nem értük el, az extrém használat mellett 11 literes átlagot mértünk. Váltója könnyed kapcsolású 6 sebességes manuális, pontos kormányzása az új fogasléces kormányműnek köszönhető. Ez különösen alacsony sebességen, például parkoláskor vagy keskeny földúton segíti a manőverezést. A kormány 3,5 kört fordul ütközéstől ütközésig, fordulóköre 12,7 méter.
A platón (1530 x 1456 mm) elfér egy szabványos EUR raklap, sok rakományrögzítő megoldása mind megfelel a DIN szabványnak (masszív rögzítő fülek, integrált rakományrögzítő).
Biró Csongor
Felszereltség |
A Ford Ranger alapfelszereltsége: • 6 sebességes kézi sebességváltó • tanksapka nélküli Easyfuel töltőrendszer • elektronikus menetstabilizátor (ESP) • elektronikus, menet közben kapcsolható összkerékmeghajtás • 16 hüvelykes keréktárcsák – 4x2 és 4x4 meghajtással • kézzel zárható hátsó ajtó • belső és külső rögzítőfülek (DIN szabvány szerint) • vezetőoldali elektromos ablakemelő kényelmi funkcióval • fokozatos belső fény elhalványulás és küszöbvilágítás • középső, magasra épített féklámpa • rádiós CD-lejátszó audiocsatlakozóval és multifunkciós kijelzővel • második elektromos aljzat a műszerfalon • ISOFIX gyerekülés-rögzítők hátul (csak duplafülkés változatban) • távirányítós központi zár • elektromosan fűtött külső tükrök • hátsó ütközőcső • magas szintű utasvédelem • vezető- és utasoldali biztonsági öv figyelmeztetés • vezető- és utasoldali légzsákok utasoldali légzsákkapcsolóval • oldalsó légzsákok, oldalsó függönylégzsákok és térdlégzsák XLT felszereltség: Főbb jellemzők (az XL felszereltségen felül): • 4 irányban állítható vezetőülés deréktámasszal • fűthető első szélvédő, fényre sötétedő visszapillantó tükör és esőérzékelős ablaktörlők • rádiós CD-lejátszó Bluetooth hangvezérléssel, USB csatlakozással és nagyméretű, pontmátrixos multifunkciós kijelzővel • sebességtartó automatika • kormánykerékről vezérelhető audiorendszer • elektromosan állítható, behajtható külső tükrök • napszemüveg-tartó • beltéri érzékelős riasztó • 12 V csatlakozó a platón • manuális klímaberendezés Limited felszereltség Főbb jellemzők (az XLT felszereltségen felül): • 17” könnyűfém felnik • 8 irányban elektromosan állítható fűtött vezetőülés deréktámasszal • esőérzékelős ablaktörlők önműködően kapcsoló fényszórókkal • sötétített üvegezés • elektromosan állítható, fűtött, behajtható külső tükrök integrált irányjelzővel és beszállássegítő fénnyel • kétzónás elektromos automata klímaberendezés • nagyméretű, színes multifunkciós kijelző • tolatóradar • rakományrögzítő rendszer a platón törlés opcióval • harmadik 12 V aljzat a középkonzol hátulján • krómozott acél lökhárító fellépő • bőr üléskárpit |
Műszaki adatok
Ford Ranger 2,2 TDCI Limited |
|
MOTOR | |
Hengerűrtartalom (cm3) | 2200 |
Környezetvédelmi besorolás | Euro 5 |
Max. teljesítmény lóerő |
150 lóerő 3700-as fordulaton |
Max. nyomaték: Nm |
375 Nm 1500-as fordulaton |
MÉRETEK | |
Tengelytáv (mm) |
3220 |
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) |
5351 / 1850 / 1815 |
Csomagtér |
0 liter |
Saját tömeg (kg) | 2048 |
MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
Végsebesség (km/h) | na. |
Gyorsulás (s): 0 - 100 km/h | na. |
FOGYASZTÁS (l/100 km) | |
Városi | na. |
Országúti | na. |
Vegyes | 8,6 |
Tesztfogyasztás | 11 (extrém teszt) |
CO2 kibocsátás (g/km) | na. |
ÁRA | nettó 7,02 millió forint |