A GPS flottakövetés legalább évi 10 százalékos üzemanyag megtakarítást eredményez bármely vállalkozásnak szakterülettől függetlenül, ennek ellenére a magyar cégeknek csak 8 százaléka váltott flottakövetésre - közölte a Secret Control az MTI-vel kedden.
A cég közölte: szakértők szerint 10 autónként több mint 1,5 millió forintot spórolhatnának a vállalatok, ami Magyarországon összesen 120 milliárd forintos megtakarítást hozna évente.
A Secret Control számításai szerint Magyarországon körülbelül még nyolcszázezer vállalati járműben nincs GPS-es flottafelügyelet.
A közlemény idézi a Tigáz példáját, ahol a flottakövetés három évvel ezelőtti bevezetésének eredeti oka is a költségcsökkentés volt, de utóbb a lépés jóval több területen bizonyult hasznosnak.
Már a kezdetektől 11 százalékos üzemanyag megtakarítást értek el úgy, hogy a járműpark még némileg gyarapodott is. Ehhez hozzáadódott a menetlevelek és munkalapok elektronikus előállítása révén megtakarított bérköltség, ugyanis ezek feldolgozását a korábbi 8-10 fő helyett ma egy ember végzi. Ellenőrzöttek a tankolások, elmaradtak a bejelentetlen magánutak.
A kiépült rendszer a kontrolling munkáját is segíti, azonnal kiderülnek a visszaélések, könnyebb a költségek allokálása is, de folyamatosan találnak új módot az autók útvonalainak optimalizálására, a hatékonyság egyéb javítására – tartalmazza a közlemény.