Nagyítás

Ádám almái a Radnóti színpadán

„Az Úr Adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” – mondja az ószövetségi történetben az istenfélő Jób. Egy napon ugyanis – a Sátánnak demonstrálandó – próbára teszi őt az az Úr: elveszi a gyermekeit, a vagyonát, és fekélyes kórsággal bünteti. Ő viszont kitart a bajban is. A bibliai esetet idézi Szikszai Rémusz rendezésében a Radnóti Színház Ádám almái című darabja, amelyben Ivannal, a hitbuzgó pappal kerül szembe a neonáci Adam, akit három hónap közmunkára ítéltek. A mindenben csak a jót látó pap parókiáján ráadásul az alkoholista és kleptomán Gunnarral, valamint a benzinkutakat fosztogató pakisztáni Khaliddal kell együtt élnie Adamnak, és egy idő után elhatározza: kizökkenti Ivant a hitéből. A feketekomédiát filmvásznon már láthatta a közönség: Anders Thomas Jensen dán rendező alkotását 2005-ban játszották a magyar mozik is. A Radnóti színpadán Ivant László Zsolt, Adamot Pál András játssza, Gunnar szerepében Schneider Zoltán, Khalidéban Rusznák András, az idős Pauléban pedig Bálint András tűnik fel.

Szabó Győző: Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam

Most egy honosított brazillal erősít a kínai fociválogatott

Már zajlik az új űrverseny, csak most a Marsért

Állati maradványoktól bűzlik Rákospalotán egy erdős rész, a hatóságok tehetetlenek

Csak úgy ömlik a pénz a fűbizniszbe

Csak úgy ömlik a pénz a fűbizniszbe

Átjárhatóbb határokért is imádkoztak Orbán és Merkel előtt Sopronban - kövesse nálunk az eseményt!

Négy beteget agyonvert egy infúziós állvánnyal, kilencet megsebesített egy alkoholbeteg Romániában

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Az udvaráról hajtott ki, amikor elgázolták

Az udvaráról hajtott ki, amikor elgázolták

Állati maradványoktól bűzlik Rákospalotán egy erdős rész, a hatóságok tehetetlenek

Állati maradványoktól bűzlik Rákospalotán egy erdős rész, a hatóságok tehetetlenek

Lezuhant és kigyulladt egy kisrepülő a Balaton-felvidéken

A címlapról ajánljuk