MTI/hvg.hu Itthon

Itt az első lépés a letelepedési kötvény eltörléséhez?

Legkésőbb november közepéig a parlament elé kerül az államháztartási törvény módosítása, ebben lehet majd állást foglalni a letelepedési kötvényről – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn délután újságíróknak Budapesten. Az Orbán Viktor esetleges lemondásáról szóló felvetést hülyeségnek, a vasárnapi ünneplésen való fütyülést pedig mérhetetlen bunkóságnak nevezte.

hvg.hu/MTI Gazdaság

Itt a rendeleti kormányzás? Kifakadt az ellenzék, Áderhez fordulnak

Módosították szerdán az államháztartási törvényt: a kormány ezután tulajdonképpen úgy költhet szinte bármire szinte bármennyi pénzt, hogy arról igazából Orbán Viktor dönthet. Az ellenzék szerint ez a rendeleti kormányzás bevezetése, az MSZP az államfőt kérte a közbelépésre.

MTI Itthon

Áderhez fordul az MSZP

Az MSZP szeretné, ha Áder előzetes normakontrollra küldené az államháztartási törvény terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos módosítását is.

MTI Gazdaság

Módosulhat az államháztartási törvény

Módosulhat az államháztartási törvény azért, hogy érvényesülhessen az uniós irányelv, amely alapján az Európai Unió a költségvetési keretekre vonatkozóan minimális követelményeket állapíthat meg a tagállamokban.

hvg.hu Itthon

Két hibás törvényt dobott vissza Áder János

Ellentmondásokat talált az államfő két, szeptember végén elfogadott törvéyben, ezért visszaküldte azokat a parlamentnek. Áder szerint a 2013-as büdzsét megalapozó törvéncsomag olyat ír elő, amit más törvény tilt, a településrendezési törvény pedig olyan jogot ad a miniszternek az önkormányzatokkal szemben, amit az alaptörvény nem engedne meg.

MTI Itthon

Karácsony a parlamentben: tizennégy törvényjavaslatot fogadhat el a Ház

Az Országgyűlés mai ülésnapján tizennégy zárószavazás szerepel, megszülethet például az új felsőoktatási, a családvédelmi, a választási, valamint az államháztartási törvény. A parlament szavazhat az ország pénzügyi stabilitásáról szóló kormányzati előterjesztésről is, amelyben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kétharmados jogszabályban rögzítené a személyi jövedelemadó egykulcsosságát. José Maunel Barroso, az Európai Bizottság elnöke levélben kérte az indítvány visszavonását, ezt Orbán Viktor kormányfő válaszlevélben utasította el.

MTI Gazdaság

A parlament elé kerülhet az államháztartási törvény

Általános vitára alkalmasnak találta az államháztartásról (Áht.), a pénzügyi stabilitásról, illetve az értékpapírokról, kollektív befektetési vállalkozásokról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága keddi ülésén.

hvg.hu Gazdaság

Népszabadság: eldugnák a MÁV és a BKV adósságait

„A kiadások nem tartalmazzák a MÁV és a BKV adósságának átvállalását” – ezzel a kísérőszöveggel teszi közzé havonta megjelenő államháztartási beszámolóját a Nemzetgazdasági Minisztérium. Januártól nem lesz rá szükség: az államháztartásról új törvényt alkot a parlament, és a beterjesztett javaslat szerint a tartozások átvállalását a jövőben nem kell majd szerepeltetni a pénzforgalmi kimutatásokban - írja a Népszabadság, amely szerint erre utal legalábbis a javaslat általános indoklása.

MTI Gazdaság

Matolcsy a parlament elé terjesztette az új államháztartási törvényt

Az elkülönített állami pénzalapok, valamint a társadalombiztosítás alapjai a költségvetés központi alrendszerébe olvadnak, viszont másik alrendszerként megmarad az önkormányzati - egyebek mellett ezt tartalmazza az új államháztartási törvény tervezete, amelyet pénteken terjesztett az Országgyűlés elé Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, a javaslat a parlament honlapján jelent meg.

MTI Itthon

A végtörlesztéses jogszabályt is korrigálják ma a parlamentben

A parlament ma dönthet a játékadó, valamint a gázolaj, az alkoholos és a dohánytermékek jövedéki adójának emeléséről. Ahhoz, hogy az adóemelés november 1-jén hatályba léphessen, a képviselőknek az államháztartási törvényt is módosítaniuk kell. Az Országgyűlés emellett korrigálhatja a devizahitelek fix árfolyamon történő, egyösszegű végtörlesztését engedélyező jogszabályt is, amelyet egy ponton az előterjesztő, a fideszes Rogán Antal szándékától eltérő tartalommal fogadtak el a múlt héten.

Két államtitkár sem tudott választ adni Tordai Bence kérdéseire

Két államtitkár sem tudott választ adni Tordai Bence kérdéseire

Közel három tucat új koronavírusos embert találtak Magyarországon

Közel három tucat új koronavírusos embert találtak Magyarországon

187 forint Európa legolcsóbb benzine, de van ahol 536 forint egy liter

187 forint Európa legolcsóbb benzine, de van ahol 536 forint egy liter

Új külgazdasági céget alapít a kormány

Új külgazdasági céget alapít a kormány

Évekre biztosíthatja a jólétét, aki nagyot megy az idei Bajnokok Ligájában

Évekre biztosíthatja a jólétét, aki nagyot megy az idei Bajnokok Ligájában

A kormány kiemelt beruházássá tette a volt MSZMP-pártüdülő megújítását

A kormány kiemelt beruházássá tette a volt MSZMP-pártüdülő megújítását

Az elevenen felfalt bogarak képesek kijutni az őket lenyelő békákból

Az elevenen felfalt bogarak képesek kijutni az őket lenyelő békákból

Jutalmat kap, aki leleplezi a hódmezővásárhelyi strandba ürítő fantomot

Jutalmat kap, aki leleplezi a hódmezővásárhelyi strandba ürítő fantomot

A címlapról ajánljuk