hvg.hu Itthon

Ötvenhét darabra eshet szét a Klik, jönnek a köznevelési központok

Az oktatási államtitkár szerint azt javasolják a kormánynak, hogy a Klik helyett hozzanak létre ötvenhét köznevelési központot. Így az iskolák nem lennének távol attól a helytől, ahol a döntések születnek – indokolta az elképzelést Palkovics László az ATV Start című műsorában csütörtök reggel.

MTI Itthon

Mégsem lesz a Hit Gyülekezetéé a hajdúsámsoni iskola

Hajdúsámsonban továbbra is az önkormányzat működteti a helyi általános iskolát, amit korábban a Hit Gyülekezetének akartak átadni. Az intézmény januártól állami kezelésbe kerül – mondta Hamza Gábor polgármester pénteken.

MTI Itthon

Csak az óvodák maradnak az önkormányzatoknál, de lehet kivétel

Az új nemzeti köznevelési törvény alapján az óvodák kivételével állami fenntartásba kerülnek a közoktatási intézmények, a települési önkormányzatok azonban határozott idejű szerződésekkel átvehetik a fenntartói feladatot – jelentette ki Hoffmann Rózsa kedden Makón.

Pár napos kellemetlenség után jobb lesz közlekedni az M0-M5 csomópontnál

Pár napos kellemetlenség után jobb lesz közlekedni az M0-M5 csomópontnál

Az Országos Roma Önkormányzat is lemondásra szólítja fel Pócs Jánost

Az Országos Roma Önkormányzat is lemondásra szólítja fel Pócs Jánost

Régóta várt funkciót kaphat az iPhone 11

Régóta várt funkciót kaphat az iPhone 11

Kiszivárgott: Ilyen a Microsoft új böngészője, és simán lehet, hogy leváltja a Chrome-ot

Kiszivárgott: Ilyen a Microsoft új böngészője, és simán lehet, hogy leváltja a Chrome-ot

Az üzenet egyszerű: ha teszel valamit magadért, segítenek neked

Az üzenet egyszerű: ha teszel valamit magadért, segítenek neked

Gyere ide, Pajti! A Tesla is megcsinálja, amit KITT tudott – videó

Gyere ide, Pajti! A Tesla is megcsinálja, amit KITT tudott – videó

Orbán is kapott mikuláscsomagot

Orbán is kapott mikuláscsomagot

Meghalt Scott Walker, a rocktörténet egyik legnagyobb hatású alakja

Meghalt Scott Walker, a rocktörténet egyik legnagyobb hatású alakja

Válaszoltak Dúró Dórának: pártoknak semmi keresnivalója a szexuális felvilágosítást végző civilek szabályozásában

Válaszoltak Dúró Dórának: pártoknak semmi keresnivalója a szexuális felvilágosítást végző civilek szabályozásában

Orosz hackerektől próbálják megvédeni a magyar választási rendszert

Orosz hackerektől próbálják megvédeni a magyar választási rendszert

Figyelmeztetnek a kutatók: ne igya túl forrón a teát, mert nagy baj lehet belőle

Figyelmeztetnek a kutatók: ne igya túl forrón a teát, mert nagy baj lehet belőle

A címlapról ajánljuk