#1956-os forradalom és szabadságharc

hvg.hu Autó

1956 szuperritka sportkocsijai

Mutatjuk, hogy az 50-es évek közepén milyen sportautókat készítettek a britek, a svédek és a németek.

Révész Sándor Kult

Először látható teljesen az '56-os mártírok exhumálásáról készült film

Harminc év múltán először követhetjük végig, miként kerültek elő a föld alól az 1956-os forradalom titokban és brutális kegyeletsértéssel eltemetett mártír vezetői a rendszerváltás tavaszán. Június 14-én a Nyílt Társadalom Archívum három helyiségében reggeltől estig összesen 21 órányi filmet vetítenek le. Ebből 13 óra Nagy Imre és társai exhumálásának hat napjáról szól. Arról, ahogy megtalálták őket, ahogy a rokonok és harcostársak, a szakértők és hivatalnokok, valamint a sírásók átélték és kommentálták ezt a megrendítő folyamatot.

hvg.hu Nagyítás

Andy Vajna: Ez a film a szüleimnek lesz dedikálva – Nagyítás-galéria a Szabadság, szerelem forgatásáról

"Ez a film tulajdonképpen a szüleimnek lesz dedikálva" – mondta Andy Vajna a Szabadság, szerelem című filmjéről. A Magyarországot 1956-ban elhagyó Vajna producerként 2006-ban forgatta le a forradalomról szóló filmjét, amelynek rendezője Goda Krisztina volt. Vajna a forgatásról készült werkfilmben azt mondta: azért ajánlja szüleinek a filmet, mert elég merészek voltak ahhoz, hogy mindenüket hátrahagyva megadják fiuknak a lehetőséget, hogy máshol, más rendszerben és más lehetőségek között is kipróbálja a szerencséjét.

1 2 3
Hol nyíltan, hol lopakodva gyarmatosítja az oktatást és a kultúrát a Fidesz

Hol nyíltan, hol lopakodva gyarmatosítja az oktatást és a kultúrát a Fidesz

Melyik híradót nézi? Ettől függ a véleménye a kínai vakcináról

Melyik híradót nézi? Ettől függ a véleménye a kínai vakcináról

A Szputnyik V gyártója felbonthatja a szlovák szerződését

A Szputnyik V gyártója felbonthatja a szlovák szerződését

Akár 18 fok is lehet ma

Akár 18 fok is lehet ma

Lőrinc László: Kutyák, karavánok és szekták az SZFE-ügy árnyékában

Lőrinc László: Kutyák, karavánok és szekták az SZFE-ügy árnyékában

Kormányinfó: bezár az összes iskola, óvoda, a legtöbb üzlet és szolgáltatás

Kormányinfó: bezár az összes iskola, óvoda, a legtöbb üzlet és szolgáltatás

A dohányboltok is nyitva maradhatnak

A dohányboltok is nyitva maradhatnak

Levelet írt Karácsony Gergelynek az amerikai külügyminiszter

Levelet írt Karácsony Gergelynek az amerikai külügyminiszter

A címlapról ajánljuk