Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#2016

Dercsényi Dávid Itthon

Orbán Viktor 2016-ban még mindent megígért az MTA-nak

Az akadémia mindig figyelmeztesse a kormányt, hogy biztosítsa a kutatás függetlenségét – ezt nem az MTA vezetője vagy egy ellenzéki pártvezér mondta, hanem Orbán Viktor miniszterelnök még 2016-ban. Aztán valami nagyon megváltozott: ma a kormánypárti média és a kormánypárti politikusok nem nyilvános kijelentéseiből is az derül ki, hogy sorosista provokációk fészke az MTA, ahol a közpénz elköltésére nincs a közösségnek ráhatása. És míg ma az innováció a mindent vivő kártya, 2016-ban még a klímaváltozás volt az.

hvg.hu Itthon

Budapest: 10-ből 9 autótolvaj büntetlen marad

Javulnak a bűnügyi mutatók, de még van hova fejlődni: a lakásbetörések gyanúsítottjait csak 13 százalékos sikerrel tudja a rendőrség beazonosítani. Budapesten a garázdaság és a droggal kapcsolatos bűnügyek száma nőtt, viszont a rendőrök soha ilyen gyorsan még nem voltak kint a helyszínen, mint most.

Windisch Judit Itthon

Ezekkel a számokkal fog dicsekedni a kormány

A KSH friss éves országjelentése szerint kevesebb magyar hagyja el az országot, mint korábban, ráadásul a korábban kivándoroltak közül 17 ezer ember hazatért. A születésszám rekordokat dönt – igaz, van még hova javulni –, és a házasodási kedv is nő.

hvg.hu Itthon

Videó: Ilyen zaklatott volt 2017 előszobája

Tanárlázadással, kopaszbalhéval, Hosszú Katinka kiállásával indult az év, hogy aztán fociünneppel, népszavazással és szétfütyült Orbán-beszéddel folytatódjon. Nézze meg, milyen pörgős évünk volt!

Gergely Zsófia Itthon

Partra vetett Gyárfás, botrányfelhőben élő Rogán - ki bukta a legnagyobbat?

Erős évet zárunk a nagy bukások szempontjából, nehéz is dönteni, kik véreztek el látványosabban az idén. Volt, aki egyetlen év alatt szinte mindent elvesztett (Spéder Zoltán), más sütkérezhetett volna a halszagú rivaldában, mégis bukdácsolt (Schmidt Mária), a MOB-elnök az olimpia évében kapott lefokozást, de Rogán Antal is valószínűleg már maga mögött hagyná 2016-ot. Top 10-es listánkra azonban felfértek a pórul járó városligeti fák, és a legalább harcban, de végül elesett Népszabadság is.

Hercsel Adél Élet+Stílus

Kéjelgések kemény éve

A nagyszerű fogalma női teljesítmények esetében értelmezhetetlenné vált Magyarországon 2016-ban. Marad az, hogy a tévében és a közösségi médiában kukkoljuk az irigyelt karriereket?

Bihari Ádám Világ

Tiszta téboly, ami 2016-ban ment

Őrült elnököt kapott a Fülöp-szigetek, Orbán szövetségeseket szerzett - összeszedtük 2016 legfontosabb és legérdekesebb választási eredményeit.

hvg.hu Nagyítás

Magyarország 2016 - így látták a HVG fotósai

Az óriási hírzajban ritkán adódik alkalom, hogy a helyszínen készült képekre igazán odafigyeljünk. Fotósaink munkáiban azonban a lényegi információ mellett még rengeteg részletben érdemes most, visszatekintve, újra elveszni. Mit mond egy tekintet, egy arcél, egy mozdulat? Ebből a válogatásból kicsit többet érthet meg 2016 Magyarországáról. Nagyítás-galéria fotósaink legjobb felvételeiből.

1 2 3
Fontos bejelentésre készül szerdán az egyik legnagyobb autógyár

Fontos bejelentésre készül szerdán az egyik legnagyobb autógyár

Ruszin-Szendi: Kétszer találkoztam nyílt helyen, nagyobb társaságban Holló Istvánnal

Ruszin-Szendi: Kétszer találkoztam nyílt helyen, nagyobb társaságban Holló Istvánnal

Ez a 15 legnépszerűbb új villanyautó most Európában

Ez a 15 legnépszerűbb új villanyautó most Európában

Karácsony Gergely rendkívüli intézkedéseket jelentett be, hogy a főváros talpon tudjon maradni, 51 milliárd forint a tét

Karácsony Gergely rendkívüli intézkedéseket jelentett be, hogy a főváros talpon tudjon maradni, 51 milliárd forint a tét

Eltöröltek még egy korlátot: nullkilométeres cégeket is várnak már a kocsmaprogramba

Eltöröltek még egy korlátot: nullkilométeres cégeket is várnak már a kocsmaprogramba

„A császár új ruhája csíkos lesz nemsokára” – Szókimondó dallal kritizálják a NER-t

„A császár új ruhája csíkos lesz nemsokára” – Szókimondó dallal kritizálják a NER-t

Megvalósult Nagy Márton vágya, létrejött a turizmus bankja

Megvalósult Nagy Márton vágya, létrejött a turizmus bankja

Újabb feltörekvő kínai autómárka jelenik meg Magyarországon

Újabb feltörekvő kínai autómárka jelenik meg Magyarországon

50 millió éves baktériumokat eresztettek az akkumulátorra, ez mindent újraírhat

50 millió éves baktériumokat eresztettek az akkumulátorra, ez mindent újraírhat

A címlapról ajánljuk