MTI Sport

Új sportág kerülhet be a 2020-as nyári olimpiára

Bekerülhet a 2020-as tokiói nyári olimpia hivatalos programjába a karate. Erről tárgyalt a Karate Világszövetség spanyol elnöke, Antonio Espinós csütörtökön a japán állami és sportvezetés több tagjával, köztük a szigetország sportminiszterével, Simomura Hakubunnal és a főváros polgármesterével, Maszuzoe Joicsivel.

MTI Sport

2020-as olimpia: Madrid aratta a legnagyobb sikert

A három pályázó város közül Madrid prezentációja aratta a legnagyobb sikert szerdán Lausanne-ban, ahol a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagjai hallgatták meg a 2020-as nyári játékok megrendezésére kandidálók előadásait.

MTI Sport

Putyin bízik a birkózás megmentésében

Optimistán nyilatkozott Vlagyimir Putyin orosz államfő azt követően, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága a baseball és a softball, valamint a fallabda mellett a korábban levételre javasolt birkózást választotta be azon sportágak közé, amelyek egyike 2020-ban ott lehet az ötkarikás programban.

MTI Sport

Holnap kiderül, melyik sportágat veszik ki az olimpiából

Egy nappal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottságának keddi ülése előtt továbbra is a tekvondót és az öttusát tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a vezető testület javaslata alapján kikerül a 2020-as nyári játékok programjából.

MTI Sport

Dél-Afrika pályázna a 2020-as olimpiára

Két nappal a labdarúgó-világbajnokság döntőjét követően a Dél-afrikai Köztársaság legfelsőbb sportirányító szervezete (SASCOC), valamint olimpiai bizottsága bejelentette, hogy az ország pályázni szeretne a 2020-as ötkarikás játékok rendezési jogára.

MTI Sport

Több mint 3800 milliárd forintba kerülne a budapesti olimpia

A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön tárgyalja a 2020-as olimpia „master plan”-jét, ami a tervezés alapját képezi a több mint 3800 milliárd forintba kerülő 2020-as budapesti olimpiának – írja a Napi Gazdaság és a Népszabadság a csütörtöki számában.

hvg.hu Sport

Törvény születhet az olimpiai pályázat előkészítéséről

Az Országgyűlés Házbizottsága hétfőn dönt arról, hogy a házszabálytól eltérve a parlament még a hétfői ülésnapon szavazhat-e a 2020-as olimpia megpályázását előkészítő törvény elfogadásáról - közölte a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Olimpiai Mozgalom az MTI-vel.

MTI Itthon

Ősszel szavazhat a Parlament az olimpiai törvényről

Ha az olimpiai törvényt nem fogadja el idén a Parlament, akkor kárba vész minden eddigi munka, és 2011-ben nem lehet majd színvonalas jelentkezést leadni a 2020-as nyári játékok rendezéséért, óriási tehát a tét - mondta az MTI-nek Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM, a budapesti olimpia ügyének előmozdítására létrejött civil szervezet elnöke csütörtökön, röviddel a Fővárosi Közgyűlés szavazása előtt.

Újabb megyékre adtak ki figyelmeztetést – 20 centinél több hó eshet

Újabb megyékre adtak ki figyelmeztetést – 20 centinél több hó eshet

A fideszes város, ahol nemhogy a fürdő, de még a sportcsarnok sem épül meg

A fideszes város, ahol nemhogy a fürdő, de még a sportcsarnok sem épül meg

Kihagyná az ajándékvadászatot a tülekedő tömegben? Így készítsen tuti ajándékot otthonról

Kihagyná az ajándékvadászatot a tülekedő tömegben? Így készítsen tuti ajándékot otthonról

Az osztrákoknál is forró a helyzet, 17 ezren tüntettek a kormány ellen

Az osztrákoknál is forró a helyzet, 17 ezren tüntettek a kormány ellen

Tökéletes karácsony - és a káposzta

Tökéletes karácsony - és a káposzta

A II. kerületiek ellenállása miatt késlekedik az M0-s építése

A II. kerületiek ellenállása miatt késlekedik az M0-s építése

Mécsesekkel és egy szívszorító levéllel búcsúztak a 74-es troli törzsutasától, Eta nénitől

Mécsesekkel és egy szívszorító levéllel búcsúztak a 74-es troli törzsutasától, Eta nénitől

6800 forint helyett most ingyen letöltheti a kiváló túlélőjátékot, a Subnauticát

6800 forint helyett most ingyen letöltheti a kiváló túlélőjátékot, a Subnauticát

Egy rendőri agresszió anatómiája: bevitték, megfélemlítették, pedig ott sem volt

Egy rendőri agresszió anatómiája: bevitték, megfélemlítették, pedig ott sem volt

ByeAlex: „Ilyen eddig még nem esett meg velem a faktor alatt”

ByeAlex: „Ilyen eddig még nem esett meg velem a faktor alatt”

Az év végével bezár Magyarország egyik legmenőbb étterme

Az év végével bezár Magyarország egyik legmenőbb étterme

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával