MTI Gazdaság

Az MSZP Orbánt kérdezné, hogy meg lehet-e élni 47 ezerből

A szocialista kormány alatt nem nettó 47, hanem - alacsonyabb minimálbér mellett is - 60 ezer forintot kaptak a nyolc órában foglalkoztatott közmunkások - hangsúlyozta Gúr Nándor, a parlament foglalkoztatási bizottságának MSZP-s elnöke kedden sajtótájékoztatón. Selmeczi Gabriella Nokiás-dobozzal vágott vissza, amit az MSZP sem hagyott szó nélkül.

MTI Itthon

Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján elismerte, hogy nem lehet megélni 47 ezer forintból. Korábban Matolcsy György és Zsiga Marcell is azt felelte erre a kérdésre, hogy szerintük meg lehet.

hvg.hu/MTI Itthon

Pintér szerint is meg lehet élni havi 47 ezerből

Több ponton egyetértett Pintér Sándor belügyminiszter és Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Tárcatükör csütörtök esti vitáján Budapesten. A vitán többek között szóba került a közmunkaprogram, a közbiztonság, a rendőrség, a NIBEK, valamint a Terrorelhárítási Központ felállítása is.

hvg.hu Itthon

Provokált az MTI a fideszes Zsiga Marcell szerint

"Értelemzavaróan, a szövegkörnyezetből kiragadva, mindössze egymondatos terjedelemben" mutatta be az RTL Klub hétfő esti Híradója Zsiga Marcell nyilatkozatát a fideszes országgyűlési képviselő szerint, ezért Zsiga úgy véli, az végül teljesen mást üzent a televíziónézőknek, mint amit valójában elmondott.

Tüntetések: a mentők is felkészülnek az estére

Tüntetések: a mentők is felkészülnek az estére

231 brit kocsmában betiltották az egyik legnagyobb karácsonyi slágert

231 brit kocsmában betiltották az egyik legnagyobb karácsonyi slágert

Társasjáték hőse lett a Viszkis rabló

Társasjáték hőse lett a Viszkis rabló

BKK: a vasárnapi tüntetés miatt több busz és villamos közlekedése is megváltozik

BKK: a vasárnapi tüntetés miatt több busz és villamos közlekedése is megváltozik

Budapest = Isztambul: a Chelsea kapusának fogalma sem volt, hol játszottak a Vidi ellen

Budapest = Isztambul: a Chelsea kapusának fogalma sem volt, hol játszottak a Vidi ellen

Kurz szépen odaszólt egyet Orbánnak a Frontex miatt

Kurz szépen odaszólt egyet Orbánnak a Frontex miatt

A vikingek is jól tartották a macskáikat, de nem azért, amire gondol

A vikingek is jól tartották a macskáikat, de nem azért, amire gondol

231 brit kocsmában betiltották az egyik legnagyobb karácsonyi slágert

231 brit kocsmában betiltották az egyik legnagyobb karácsonyi slágert

Michelle Obama még a Mikulás előtt is táncra perdült

Michelle Obama még a Mikulás előtt is táncra perdült

Egészségügyi államtitkár: Nem szűnik meg a Merényi kórház pszichiátriai osztálya

Egészségügyi államtitkár: Nem szűnik meg a Merényi kórház pszichiátriai osztálya

Gyertyafény helyett már mobilok világítják meg az arcunkat télen

Gyertyafény helyett már mobilok világítják meg az arcunkat télen

A címlapról ajánljuk
Az én 2018-am
Még több hír a Samsung támogatásával