HVG Itthon

Megdöbbentő magyar rekord Strasbourgban: szétpereljük az államot

Strasbourgból nézve nyilván igazolódni látszanak a magyarra mint jogásznemzetre vonatkozó évszázados sztereotípiák: az Európa Tanács 47 tagállama közül egyetlenegyben sem indítottak a polgárok relatíve olyan sok emberi jogi pert tavaly saját kormányuk ellen, mint Magyarországon – állapítható meg az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) legutolsó ügyforgalmi adataiból.

HVG Gazdaság

Szabotál a kormány a 98 százalékos büntetőadó ügyében

A törvényjavaslat lassan készül, az idő gyorsan fogy – a jelek szerint a kormány jogalkotási szabotázzsal próbálja elérni, hogy minden pervesztése ellenére ne kelljen visszafizetnie a 98 százalékos büntetőadót, derül ki a HVG e heti számából.

MTI Gazdaság

Döntött a kormány a 98 százalékos különadóról

A jövedelemszerzéskor hatályos személyi jövedelemadóval és az egészségügyi hozzájárulás összegével csökken a 98 százalékos különadó visszafizetendő összege a kormány döntése értelmében – mondta Kurucz Éva kormányszóvivő szerdán.

MTI Itthon

Rogán a különadóról: azért 75 százalék, mert az unió 0-t akar

A Fidesz-frakció januári ülésén dönt majd az újabb rezsicsökkentésről, amelyet lehetségesnek és fontosnak is tart - mondta Rogán Antal hétfőn. A frakcióvezető azt állította, hogy a végkielégítések különadóját azért csökkentik a korábbi 98 százalékról 75 százalékra, mert az Európai Unió nulla százalékra akarja csökkenteni.

MTI Itthon

Együtt-PM: a különadó-csökkentéssel is magának kedvez a Fidesz

Az Együtt-PM véleménye szerint a Fidesznek ismét maga felé hajlik a keze azzal, hogy a vidékfejlesztési miniszter javaslata szerint, a 98 százalékos különadó januártól 75 százalékra csökkenne - jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid.

Kovács Áron Itthon

Kossuth tér 1-3. - Az ombudsman, az alaptörvény és egy köpködő képviselő

Túlteljesíti a tervet a parlament, és már hétfőn megszavazza az alaptörvény legújabb, immár ötödik módosítását, majd gyorsan átírják a jegybanktörvényt is. Megszűnik a PSZÁF, és mivel néhány hónapon belül másodszor is meggondolta magát a kormánypárti többség, Szász Károly távozó elnöknek mégsem kell 98 százalékos adót fizetnie. Hétfőn megválasztják az új ombudsmant, amivel teljessé válik a 2010 utáni személycserék hosszú sora.

hvg.hu Itthon

Pofátlan végkielégítések: milliókat hozhat a kormánytagoknak az adó eltörlése

Hárommillió forint maradhat Réthelyi Miklós zsebében, ha valóban távozik a közeljövőben miniszteri posztjáról. Azok a kormánytagok, akik a választásokig hivatalban maradnak, még jobban járnak, így, ha 2014-ben veszít, Orbán Viktor kilencmillió forint "lelépési pénzzel" számolhat. Mindezt a hétfőn megjelent új Széll Kálmán-terv teszi lehetővé, aminek értelmében eltörölhetik az alig egy éve bevezetett 98 százalékos különadót, amit a "pofátlan végkielégítések" miatt szavazott meg a Fidesz. A különadóból tavaly összesen 3,7 milliárd forint folyt be a költségvetésbe.

MTI Itthon

NAV: 30 napon belül visszafizetik a különadót

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - hivatalból eljárva - 30 napon belül visszatéríti az adózóknak a 2005-2009-re bevallott és megfizetett 98 százalékos különadót. A NAV egyetért Angyal József okleveles adószakértővel abban, hogy a korábban kiadott igazolások nem, illetve nem minden esetben megfelelőek a bevallás kitöltéséhez, ha a munkavégzés alóli felmentés 2009-ben kezdődött, de a jogviszony megszűnése 2010-re esett.

Hazai gazdaság

Milyen váratlan hatása van az új különadó-törvénynek?

Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 98 százalékos különadó törvény visszamenőleges hatályát előíró rendelkezését. A testület határozatában kiemeli, hogy a 2010-es év vonatkozásában jogalkotásra van szükség ahhoz, hogy a törvény kiterjedjen a nevezett évre is. A törvény megszületett. Mégsincs minden rendben. Miként néz ki a bevallás most?

MTI Gazdaság

Különadó: Zara szerint nem alkotmányellenes a 45 nap be nem tartása

"Nem hinném, hogy az Alkotmánybíróság most önmagában a 45 napos határidő miatt alkotmányellenesnek minősítené, mert ismert szabály volt, tehát az érintettek a korábban alkotmányellenesnek minősített szabály alapján fel tudtak készülni erre" - mondta az Adótanácsadók Egyesületének elnöke.

1 2 3
A nap fotója: ilyen egy aranytól csillogó MTZ traktor

A nap fotója: ilyen egy aranytól csillogó MTZ traktor

„Nagyon komoly ügyvédei vannak az alkoholnak” – Interjú dr. Kapitány-Fövény Mátéval

„Nagyon komoly ügyvédei vannak az alkoholnak” – Interjú dr. Kapitány-Fövény Mátéval

Kimi Räikkönen és a vodka találkozása a színpadon – videó

Kimi Räikkönen és a vodka találkozása a színpadon – videó

"A csillivilli kórházakban olykor gumikesztyűre sem futja"

"A csillivilli kórházakban olykor gumikesztyűre sem futja"

Tolatóradar: 1,3 milliárddal egy McLaren a legdrágább eladó autó itthon

Tolatóradar: 1,3 milliárddal egy McLaren a legdrágább eladó autó itthon

Igazi ritkaság is lesz a mai Mikulás-ralin

Igazi ritkaság is lesz a mai Mikulás-ralin

Magyar „boszorkány” ölhetett Ausztriában

Magyar „boszorkány” ölhetett Ausztriában

Kimi Räikkönen és a vodka találkozása a színpadon – videó

Kimi Räikkönen és a vodka találkozása a színpadon – videó

Más androidosok is örülhetnek: itt a Qualcomm válasza a Huawei telefonos turbózására

Más androidosok is örülhetnek: itt a Qualcomm válasza a Huawei telefonos turbózására

A Queen-film katasztrófa lett volna Sacha Baron Cohennel

A Queen-film katasztrófa lett volna Sacha Baron Cohennel

Hosszú Katinka beszélt a válásáról: "Keményebb lettem, mint valaha"

Hosszú Katinka beszélt a válásáról: "Keményebb lettem, mint valaha"

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával