MTI Kult

Colin Firth-filmet visznek színpadra Kaposváron

Magyarországon mutatják be először David Seidler rendező-forgatókönyvíró A király beszéde című Oscar-díjas filmjének színpadi változatát a kaposvári Csiky Gergely Színházban pénteken.

MTI Kult

Színpadon nem jött be A király beszéde

Májusban leveszik A király beszéde című színművet a londoni West End műsoráról. A darab kevés bevételt hozott, a producerek szerint az volt a baj, hogy túl korán állították színpadra a művet a négy Oscar-díjat elnyert film után.

life-style.hu Shake

Miért rossz királynak lenni? – videó

Évszázados előítéletek következtében sokan még mindig úgy gondolják, a királynak jól megy dolga. Pedig elég sok könyv és film bizonyítja ennek ellenkezőjét. Egy uralkodói szerep viszont Oscar-díjat érhet, úgyhogy van benne üzlet.

hvg.hu Kult

Az Oscar-gála visszhangja: Hathawayt és Francót támadják

Idén már csak 37 millió nézőt szegezett a képernyő elé az Oscar-gála az Egyesült Államokban, tíz százalékkal kevesebbet, mint tavaly. A visszaesést a szervezők a fiatal célközönség érdektelenségével, a kritikusok pedig a házigazdák rossz teljesítményével magyarázzák.

hvg.hu Kult

Oscar 2011: Natalie Portman és Colin Firth a befutó

Bejött a papírforma a 83. Oscar-díjkiosztón: a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrot Colin Firth vehette át, a legjobb női alakítás díját pedig Natalie Portman. A legjobb rendező idén Tom Hooper lett, a legjobb film pedig A király beszéde. A várakozásoknak megfelelően A közösségi háló és az Eredet is bezsebelt néhány Oscart. Íme, a nyertesek.

hvg.hu Kult

Titkok az Oscarról: vannak-e biztos befutók és ki izzadhat?

Hétfő hajnalban kiderül, kik vihetik haza a filmszakma egyik legrangosabb elismerését, az Oscar-díjat. Valóban bejön a papírforma és a Golden Globe-nyertesek, többek között Natalie Portman, Colin Firth, A Király beszéde és A közösségi háló aratja majd le a babérokat? Megnéztük az elmúlt évek statisztikáját, hogy kiderüljön, a siker záloga valóban az Arany Glóbusz-e.

MTI Kult

BAFTA: tarolt a Király beszéde

A jelenlegi brit uralkodó, II. Erzsébet királynő édesapjáról, VI. György királyról készült történelmi dráma (The King's Speech) szinte az összes főbb elismerést besöpörte a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia vasárnap esti fényes londoni díjkiosztóján.

Ligeti Nagy Tamás Kult

A király beszéde: mi a siker titka?

Új riválissal kell szembenézniük a filmvilág szuperhőseinek: a trónkövetelők között megjelentek a brit királyi udvar tagjai. A király beszéde várható Oscar-esőjét számos magasan jegyzett alkotás készítette elő.

life-style.hu Shake

A király és a logopédus

A díjakkal és jelölésekkel már eddig is alaposan megszórt A király beszéde című film valóban egy jó, de főleg szép...

MTI Kult

A király beszéde: csütörtökön kerül a mozikba a 12 Oscar-díjra jelölt film

Lehet-e Anglia királya egy olyan férfi, aki, bár nincs híján a politikusi erényeknek, rátermettségnek, beszédhibája miatt képtelen nagy ívű szózatokat intézni a népéhez éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lenne rá? - többek között erről szól a csütörtökön mozikba kerülő A király beszéde című történelmi dráma, amelyet 12 kategóriában jelöltek Oscar-díjra.

life-style.hu Shake

Mi volt 2010 legjobb filmje?

A szervezet, amely amerikai napilapok és magazinok kritikusait tömöríti, szombaton nevezte meg díjainak nyerteseit egy...

Eltemették a meggyilkolt gdanski polgármestert

Eltemették a meggyilkolt gdanski polgármestert

A tévészékháznál tüntetett a Momentum a melegeket gyógyító műsor miatt

A tévészékháznál tüntetett a Momentum a melegeket gyógyító műsor miatt

Ijesztő kezdés után taroltak a címvédő Babosék Ausztráliában

Ijesztő kezdés után taroltak a címvédő Babosék Ausztráliában

Beárazták az új 7-es BMW-t, nem olcsó a biturbó V12-es csúcsmodell

Beárazták az új 7-es BMW-t, nem olcsó a biturbó V12-es csúcsmodell

Csak most jöttek rá, hogy nem is annyira sótalanítanak a sótalanító üzemek

Csak most jöttek rá, hogy nem is annyira sótalanítanak a sótalanító üzemek

A Gundelnél O1G-feliratú zsíros kenyérrel tiltakoztak a kormány urizálása ellen

A Gundelnél O1G-feliratú zsíros kenyérrel tiltakoztak a kormány urizálása ellen

Mohácsi legendás Csárdáskirálynője ismét látható

Mohácsi legendás Csárdáskirálynője ismét látható

Feljelentést tesz az MSZP a Honvédkórházban meghalt beteg miatt

Feljelentést tesz az MSZP a Honvédkórházban meghalt beteg miatt

Fellőtték a műholdat, ami mesterséges hullócsillagokat enged majd ki magából

Fellőtték a műholdat, ami mesterséges hullócsillagokat enged majd ki magából

Ahmed H. idegenrendészeti őrizetben várja a papírjait, utána felteszik a repülőre

Ahmed H. idegenrendészeti őrizetben várja a papírjait, utána felteszik a repülőre

Élőszereplős mozi készül a Monopoly társasjátékból

Élőszereplős mozi készül a Monopoly társasjátékból

A címlapról ajánljuk