Sipos Zoltán Kult

„Attól félek, nem zárult le ez a korszak”

Baloldalisága ellenére nemkívánatos személy volt a pártállami időkben: sokat volt munkanélküli vagy dolgozott fizikai munkásként, miközben magyar nyelvű óvodai és iskolai osztályokat szervezett, és segítette a táncházmozgalom romániai meghonosodását. Furcsa balesetben halt meg, melynek egyetlen szemtanúja sem volt, mégis mindenki tudni véli, hogyan történt. Könczei Ádám néprajzkutató titkosszolgálati megfigyelési dossziéját lánya 2006 óta módszeresen dolgozza fel: Könczei Csillát azóta nagyon sokan támadják, mert szekus blogján több olyan jelentést is publikált, melyekből kiderült, ikonikus erdélyi írók, művészek is együttműködtek a Securitatéval. A kelet-európai rendszerváltásokról szóló sorozatunk újabb darabja.

Balla István-Németh Róbert Kult

„Nem nagyon szeretik, ha valakinek van önálló véleménye”

Négy évtizede énekli jellegzetes költői-szomorkás dalait, miközben Tarr Béla állandó munkatársa, és mint ilyen, az egyik legismertebb magyar filmzeneszerző. Szerinte a liberális gondolkodásnak egy időre befellegzett, pedig önmagáról azt állítja, hogy liberális, ilsoviniszta és redenta. Miért vitték be a Kádár-korban rendőrök? Mit keresett a HIT Gyülekezetében és a diliházban? Mit vár a hazai politikában? Folytatódik a Napfény íze-sorozatunk. Interjú Víg Mihállyal.

Balla István-Németh Róbert Kult

"Ki ez a KISZ-titkár, aki a halott oroszlánt rugdossa?"

A 70-80-as években nagyjából a művelődési házak, klubok népművelőin múlott, hogy felléphetett-e egy tiltott zenekar, megnyílhatott-e egy-egy alternatív kiállítás, és soha nem lehetett tudni, mikor csap le ezekre a hatalom. A Napfény íze sorozatunk következő részében az underground meghatározó alakjával, a legendás Trabant zenekar alapítójával, Vető János költő, fotós, képzőművésszel beszélgettünk. Többek között arról, hogy mi az a TV Híradó-szőnyeg, mit dolgoztak a "semmirekellő művészek", és mit gondolt Orbánról, akit Nagy Imréék újratemetésén látott.

Stummer Krisztián Kult

"Ami igazán sokkolt, a rabok közötti politikai megosztottság"

Az underground lapok és irodalmi kiadványok Lengyelországban sokkal szélesebb körben voltak ismertek, mint Magyarországon, ahol a földalatti mozgalom alapvetően a fővárosi demokratikus ellenzék szűk köréhez kötődött. A nyolcvanas években az underground célja nem is a rendszer megdöntése, hanem a meghamisított valóság állandó kiigazítása volt. A börtönt is megjárt Janusz Anderman író a hvg.hu-nak az underground mindennapjairól, az egykori ellenzék végletes megosztottságáról, a rendszerváltás "hagyatékáról" beszélt. A napfény íze. 9. rész.

Sipos Zoltán Kult

„A párttagság nem volt egyenlő a szarevéssel”

A közélet amerikai mosodába került, a volt miniszterek jó része börtönbe megy, a városban élők bevásárlóközpontba járnak, vidéken viszont ma is úgy élnek, mint a középkorban. Mircea Dinescu, a romániai forradalom ikonikus alakja, a helyi Hócipő alapítója, vagyonos vállalkozó a hvg.hu-nak beszélt a kommunista és a kapitalista Románia természetéről, és arról, hogy a politikusok szidalmazása volt a legjobb üzlet, amibe belevágott. A napfény íze, 8. rész

Orosz Márta Kult

„Nem mondhattam el, hogyan kínoztak meg”

Nagyapja a nácik ellen szórólapozott, ő a kommunista diktatúra ellen küzdött. A most 52 éves Christian Halbrock szüleihez hasonlóan nem érettségizhetett, nem tanulhatott tovább, otthon viszont nyugati könyveket olvastak, nyugati rádiót hallgattak. A 80-as években béke- és környezetvédő csoportokhoz csatlakozott, többször letartóztatták ellenzéki tevékenysége miatt. Kelet-Berlinben egy pincében környezetvédő könyvtárat alapított, 1990-ben részt vett a Stasi-központ ostromában, a rendszerváltás után történész lett: legújabb könyve az ellenállás természetét és gyakorlatát vizsgálja. A napfény íze, 7. rész.

Balla István-Németh Róbert Élet+Stílus

Orbán beszéde után lett minden túloldali „komcsi” – interjú Keserű Imrével

A nyolcvanas évektől a legendás, szabadszellemű szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanáraként egy sor ismert művészt indított el a pályán Alföldi Róberttől Gáspár Sándorig. Országos ismertséget mint reformkörös szerzett magának a rendszerváltás előtt. Orbán Viktor 1989-es beszédéhez köti, hogy ugyanabba a „komcsi”-kategóriába került mindenki, aki a túloldalon állt: Nagy Imrétől Grószig, a munkásőröktől a reformkörösökig. Pedig nem sokkal korábban a munkásőrök még akasztással fenyegették. A Napfény íze sorozatunk 6. részében Keserű Imrével beszélgettünk.

Sik-Simon Rita Kult

"Nekünk heti három kihallgatás a napirend része volt"

A kelet-európai zenei újhullám legismertebb zenekara, a Plastic People of the Universe máig rendszeresen játszik, nyáron például kínai turnéra készül. A zenekar szaxofonosa és szövegírója, Vratislav Brabenec rendszerellenes izgatás miatt nyolc hónapot ült börtönben, röviddel később mégis aláírta a magyar ellenzék számára is fontos, 1977-es Emberi és Polgári Jogok Csehszlovák Chartáját. A 80-as évek elején a folyamatos vegzálások miatt aztán emigrálni kényszerült. Ha szólásszabadságról van szó, ma is aktív: elsők között támogatta a Pussy Riot szabadon bocsátásáért megfogalmazott 2012-es petíciót. A napfény íze – Kelet-európai rendszerváltások, 5. rész

Sipos Zoltán Kult

„Nem volt meg a képzettségünk, hogy új világot teremtsünk”

A Securitate brutálisan ellehetetlenített minden komolyabb szervezett ellenállást Romániában, és akkora volt az információhiány, hogy a lakosság többsége még csak nem is hallott a lengyel Szolidaritásról. A forradalom programjában, a Temesvári Nyilatkozatban is voltak naiv követelések, amelyekről nem tudták, hogy pontosan mit jelentenek, mint például piacgazdaság – mondta a hvg.hu-nak Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke, aki ma már úgy gondolja, hogy szükségszerű volt az Iliescu-rendszer átmeneti időszaka. Épp csak nagyon elhúzódott. A napfény íze folytatódik.

Stummer Krisztián Kult

"Mintha egy kihalt bolygón sétáltunk volna"

A szovjet rezsim elnyomó erejének ellenére a lengyel fiatalok próbáltak normálisan élni a rendszerváltás előtt, a zenei élet például nagyon is virágzott. Tomasz Lipiński, a Tilt és a legendás Brygada Kryzys punkbandák egykori frontembere állítja, a fő szándékuk nem a mozgósítás volt. Egyszerűen csak arra akartak rámutatni, hogy a személyes valóság létrehozása nem lehetetlen. Egy valóságé, amelyben szabadon lehet mozogni. A napfény íze – Kelet-európai rendszerváltások, 3. rész.

Orosz Márta Kult

"Pletykákat terjesztettek, hogy én is a Stasinak dolgozom"

Kevesen tudják, hogy a Berlint keresztül-kasul behálózó privát galériák divatját ő indította el a 70-es évek NDK-jában, amikor a bérlakása melletti helyiségeket lefoglalva megnyitotta a magángalériáját, melyben a keletnémet művek mellett kelet- és nyugat-európai művészek alkotásait is kiállította. A Stasi a legkegyetlenebb eszközöket vetette be, hogy ellehetetlenítse Jürgen Schweinebraden életét – a végén emigrálni is kényszerült, hogy aztán komoly karriert fusson be az NSZK-ban, majd az egyesített Németországban. A napfény íze - Kelet-európai rendszerváltások, 2. rész.

Balla István Kult

„Le volt ez zsírozva” – Spiró György a rendszerváltásról

A nagyhatalmak zsírozták le, nekünk pedig ölünkbe hullott a rendszerváltás – véli Spiró György, aki szerint ez az egyik oka, hogy az elmúlt 25 évet nem is érezzük magunkénak. Az író szerint térségünket, „Európa perifériáját, ütközőzónáját, olykor senki földjét” egyben érdemes vizsgálni. A hvg.hu új sorozata épp így tesz: A napfény íze a kelet-európai rendszerváltásokat dolgozza fel neves magyar, lengyel, román, egykori NDK-s és csehszlovák civilek megkérdezésével.

Rektor: Nem indul vizsgálat a szegedi egyetem rektorhelyettesének "ügyében"

Rektor: Nem indul vizsgálat a szegedi egyetem rektorhelyettesének "ügyében"

Eddig ismeretlen felvétel arról, hogyan rángatták végig Hadházyt a zárt MTVA-folyosón

Eddig ismeretlen felvétel arról, hogyan rángatták végig Hadházyt a zárt MTVA-folyosón

Első fotók: a McDrive-nál bukott le a vadonatúj 8-as Golf

Első fotók: a McDrive-nál bukott le a vadonatúj 8-as Golf

A nap videója: alig tartotta valami ennek a kamionnak a kerekét

A nap videója: alig tartotta valami ennek a kamionnak a kerekét

Halálos fenyegetést kapott a XV. kerületi polgármester

Halálos fenyegetést kapott a XV. kerületi polgármester

Majdnem harminc éve a leglassabb a kínai növekedés

Majdnem harminc éve a leglassabb a kínai növekedés

Összeomlás, mellőzöttség, fideszes karrier? Mi vár Nagy Blankára?

Összeomlás, mellőzöttség, fideszes karrier? Mi vár Nagy Blankára?

Elkezdték beidézni a decemberben igazoltatott tüntetőket a rendőrségre

Elkezdték beidézni a decemberben igazoltatott tüntetőket a rendőrségre

Teherhajók gyulladtak ki a Kercsi-szorosnál, halottak is vannak

Teherhajók gyulladtak ki a Kercsi-szorosnál, halottak is vannak

Hosszú Katinka klubja vízilabdacsapatot indít

Hosszú Katinka klubja vízilabdacsapatot indít

Így születnek kisbabaként az érzelmeink

Így születnek kisbabaként az érzelmeink

A címlapról ajánljuk