Balla István-Németh Róbert Kult

Dés-Geszti: „Ez nem olyan, mint egy rossz kapcsolat, ez egy nyitott házasság”

Dés László korábbi szövegírója nem vállalta el 1995-ben A dzsungel könyvét, helyette ugrott be Geszti Péter megírni a dalszövegeket. Ebből a véletlenből egy több mint két évtizedes barátság lett, és számos közös munka. Az alig két évig létező és iszonyú sikereket elérő Jazz+Az zenekart január 17-én egy koncert erejéig újra összerántják. Interjú a szerzőpárossal.

Bodnár Zsolt Kult

Micimackótól Robin Williamsig – a 15 legjobb Disney-betétdal

Csodaországban nemszületésnapot ünnepelnek, fújják a jazzt a macskarisztokraták, Balu maci hedonista himnuszt énekel, Timon és Pumbaa pedig vidám mottóval neveli a leendő oroszlánkirályt. A Disney-rajzfilmek 80 éves története hemzseg a slágerré vált daloktól, amelyeket a klasszikus musicalszerzők mellett néha Elton John- és Phil Collins-kaliberű popsztárokkal írattak. A film és zene kapcsolatát boncolgató Sound & Vision sorozatunk új részében Robin Williams mellett még Koós János és Csákányi László is dalra fakad.

MTI Vállalkozás

Maugli egy rakás pénzt hozott a Disney-nek

Harmadik hete vezeti a kasszasikerlistát a Disney stúdió új élőszereplős Kipling-feldolgozása, A dzsungel könyve: a hétvégén a családi film további 42,4 millió dollárral (11,5 milliárd forinttal) növelte észak-amerikai mozis bevételét.

Bodnár Zsolt Kult

A dzsungel könyve-film elkápráztat, de hiányzik belőle a szív

Az Avatar óta nem láttunk ilyen látványos világot egy filmben, de aki a Disney-rajzfilm játékosságára számít, az csalódni fog az élőszereplős A dzsungel könyvében. A sötétebb, realistább változatból kimaradtak a vicces párbeszédek, de a főszereplő kisfiú a hátán viszi a filmet – a digitális trükkökért felelős csapattal együtt. A siker mindenesetre garantált, így a közeljövőben jöhet a Dumbo-, a Pinokkió- vagy a Micimackó-remake is.

hvg.hu Kult

Bill Murray lesz Balu az új Dzsungel Könyvében

Kipling regényének legújabb adaptációja félig animációs, félig élőszereplős lesz. Most kiderült, hogy Balu, a fekete medve szerepét Bill Murray kapta a Disney produkciójában.

MTI Kult

New Yorkból érkezik az új Maugli

Hosszú keresés után a Disney stúdió kiválasztotta A dzsungel könyve legújabb feldolgozásának főszereplőjét, egy tízéves New York-i kisfiút. Neel Sethi játssza tehát Maugli szerepét, akit a dzsungelben állatok nevelnek fel – közölte a Hollywood Reporter.

Örülhet, aki Gmailt használ, enyhítheti az Apple az iPhone-os szigort

Örülhet, aki Gmailt használ, enyhítheti az Apple az iPhone-os szigort

Szigorú fizetési határidő jön az autósoknak

Szigorú fizetési határidő jön az autósoknak

A magyarok közel fele nem hisz a választások tisztaságában

A magyarok közel fele nem hisz a választások tisztaságában

Fontos hasonlóságot fedeztek fel az influenza és a koronavírus között

Fontos hasonlóságot fedeztek fel az influenza és a koronavírus között

Az Oktatói Hálózat is tiltakozik a NAT bevezetése ellen

Az Oktatói Hálózat is tiltakozik a NAT bevezetése ellen

A Twitter felfüggesztette Bloomberg deepfake videóját

A Twitter felfüggesztette Bloomberg deepfake videóját

Lemondott az ír kormányfő

Lemondott az ír kormányfő

A londoni Szent Pál-katedrálist akarta felrobbantani egy merénylő

A londoni Szent Pál-katedrálist akarta felrobbantani egy merénylő

Leikszelt a Honvéd a Puskás Akadémiával

Leikszelt a Honvéd a Puskás Akadémiával

Ismét csökkent a koronavírusos fertőzöttek száma Kínában

Ismét csökkent a koronavírusos fertőzöttek száma Kínában

"Attól, hogy nem gyárban készül, a tej még abszolút természetellenes táplálék"

"Attól, hogy nem gyárban készül, a tej még abszolút természetellenes táplálék"

A címlapról ajánljuk
Kim Dzsong Un tud élni – egy diktátor családja és egyéb furcsa hobbik

Kim Dzsong Un tud élni – egy diktátor családja és egyéb furcsa hobbik

Hiába éhezik több millió ember Észak-Koreában, a távol-keleti országot vaskézzel irányító Kim Dzsong Un semmit sem tagad meg magától és szűkebb környezetétől. Most éppen az szivárgott ki, hogy drága lovakat vásároltatott magának Oroszországból, s arra is fény derült, miképpen kényezteti családját.