Robbantások rázták meg Kabult
Szemtanúk szerint rakéták csapódtak be az afgán fővárosban és környékén.
Szemtanúk szerint rakéták csapódtak be az afgán fővárosban és környékén.
Két tucatnál több halottja van a kabuli repülőtér közvetlen közelében történt robbanásnak, amely röviddel azután történt, hogy több mint egyéves száműzetés hazatért Abdul Rasid Dosztum alelnök - közölték hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva.
Rekordmagasságba szökött fel az év első felében az afganisztáni válság polgári áldozatainak a száma, közel 1700 ember halt meg a milicisták támadásaiban, illetve az öngyilkos merényletekben.
Ez több volt, mint rosszul sikerült vicc. Horst Seehofer születésnapja alkalmából kitoloncolt embereken élcelődött, és miután egyikük öngyilkos lett, most a CSU elnöke küzdhet a politikai túlélésért.
Véget vet a tálibokkal szembeni egyoldalú tűzszünetnek az afgán hadsereg
Pedig a ramadán miatt három napra felfüggesztették a fegyveres harcot.
Háromnapos tűzszünetet hirdettek szombaton az afganisztáni tálibok a ramadánt lezáró íd al-fitr nevű ünnep alkalmából szombaton. Két nappal azután, hogy Asraf Gáni afgán elnök is a harcok felfüggesztéséről tett bejelentést.
Nyolc román katona sebesült meg egy hétfői kandahári merényletben.
Kettős pokolgépes merénylet történt hétfőn az afgán főváros, Kabul központjában, huszonegyen meghaltak, huszonheten megsebesültek - közölte az egészségügyi minisztérium.
Délelőtt történt az öngyilkosbomba-merénylet Kabulban, már 48-nél jár a halálos áldozatok száma. Az emberek sorban álltak egy választási regisztrációs helyiségnél.
Egy ukrán tudományos kutatócsoport véletlenül rátalált egy három évtizeddel ezelőtt eltűnt és már halottnak hitt ukrán veteránra Afganisztánban, aki még szovjet katonaként esett hadifogságba az ázsiai országban – számolt be a történetről a TSZN ukrán hírtelevízió.
Amerikai vádak szerint Oroszország destabilizálni akarja Afganisztánt, s ezért pénzzel és fegyverekkel segíti a tálibokat. Ha ez igaz, akkor látványos szerepcsere történt: a Szovjetunió afganisztáni háborúja idején az amerikaiak segítették az iszlamista erőket. Most az oroszok és a tálibok is tagadják az amerikai vádakat.
Több tucatnyian meghaltak afgán lázadók három tartományban elkövetett támadásaiban. A tálibok mellett az Iszlám Állam is gyilkolt.
Afganisztánban a helyzet változatlan: ezrek halnak meg továbbra is civilek a harcokban, öngyilkos merénylők és egyéb aljas támadások következtében. Lázár János és a kormány szerint azok az oltalmazottak, akik nálunk védelmet kapnak, nincsenek már otthon, mert hazamentek – Ön hazamenne egy ilyen országba?
Fegyveres támadás ért egy katonai akadémiát az afgán főváros, Kabul egyik nyugati negyedében, öt katona meghalt, tíz megsebesült.
Az autóba rejtett pokolgép kormányhivatalok és nagykövetségek környékén robbant.
Elképzelhető, hogy nem is a segélyszervezet volt a célpont. Eddig tizenegy sebesültről jött hír.
A kabuli Intercontinental szálloda elleni történt szombaton fegyveres támadás, de a magyar külügy úgy értesült, nincs magyar állampolgár az afganisztáni fővárosban.