MTI Világ

Bosszút állna a koránégetésért az Al-Kaida

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője azt követeli a muzulmánoktól, hogy bosszulják meg szent könyvük, a Korán több példányának februári elégetését, amely egy afganisztáni amerikai támaszponton történt.

MTI Világ

Az al-Kaida vezére is a szíriai felkelők mellett van

Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terrorhálózat vezetője támogatásáról biztosítja a szíriai felkelést egy új videoüzenetben, amelyet feltettek több dzsihádista honlapra - jelentette vasárnap az iszlamista internetes oldalak figyelésére szakosodott SITE amerikai csoport.

MTI Világ

Pakisztánban bujkál az al-Kaida új vezetője

Továbbra is Pakisztánban rejtőzik Ajman az-Zavahri, az al-Kaida terroristahálózat új vezetője – közölte szerdán az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. A Pentagon bírálta Pakisztánt a kabuli diplomatanegyed elleni támadás miatt.

MTI Világ

Zavahri lett Oszama bin Laden utódja

Ajman az-Zavahri, az eddigi második számú vezető lett az al-Kaida terrorhálózat főparancsnoka a május elején amerikai kommandósok által megölt Oszama bin Laden után - derül ki egy közleményből, amely csütörtökön került fel a szervezethez közel álló egyik iszlamista honlapra.

Tanúból gyanúsított lett Berki Krisztián

Tanúból gyanúsított lett Berki Krisztián

Mégis tovább nyomoznak a milliókért tartott átképzések ügyében

Mégis tovább nyomoznak a milliókért tartott átképzések ügyében

Újra lehet hivatásos jogosítványt szerezni

Újra lehet hivatásos jogosítványt szerezni

Kikapcsolták a Zoomban a GIF-küldést, elindult a találgatás

Kikapcsolták a Zoomban a GIF-küldést, elindult a találgatás

Orbán úgy indította a NER-t, hogy az ellenzék is a nemzet része. Azóta kitagadták őket

Orbán úgy indította a NER-t, hogy az ellenzék is a nemzet része. Azóta kitagadták őket

Rendőrök vezették le a szülést a Blaha Lujza téren

Rendőrök vezették le a szülést a Blaha Lujza téren

Olaszországban csökken a fertőzöttek és a halottak száma

Olaszországban csökken a fertőzöttek és a halottak száma

Szemkilövetőzött Orbán a Parlamentben

Szemkilövetőzött Orbán a Parlamentben

A címlapról ajánljuk