MTI Kult

Orbánék hosszú ideig számítanak Andrew Vajnára

Határozatlan időre módosította Andrew G. Vajnának a filmipar megújításáért felelős kormánybiztosi kinevezését a kormány a Magyar Közlöny legújabb számában megjelent határozatában.

MTI Kult

Andy Vajna tanácsadója lesz átmenetileg az új filmalap vezetője

Bejegyezte a cégbíróság a Magyar Nemzeti Filmalapot, amelynek vezetője átmeneti időre Havas Ágnes lett, Andrew Vajna kormánybiztos eddigi tanácsadója. A filmes szakembert minden bizonnyal Vajna váltja a poszton, amint lejár a kormánybiztosi megbízatása.

Fürjes Judit Vélemény

Neményi Ádám: Irigység, féltékenység miatt támadják a Budapesti Filmfesztivált

Szinte természetes, hogy vannak „ellenlábasai” a fesztiválnak, akik nem szakmai indokok alapján, inkább irigység, féltékenység okán kezdték el vehemensen támadni a születőben lévő BIFF-et, nyilatkozta a hvg.hu-nak Neményi Ádám, a Magyar Audiovizuális Producerek Szövetségének elnöke, az I. Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál szervezője.

MTI Kult

Az animációs filmesek szerint kevés pénzt ad Vajna

A magyar rajzfilmgyártás a nemzetközi szakma mögé próbál felzárkózni, ahelyett, hogy inkább elébe kerülne - hangzott el a Magyar Filmszemle zárónapján animációs filmesek szakmai beszélgetésén.

MTI Itthon

A kormány megszünteti a Mozgókép Közalapítványt

A Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) adósságállománya a felelőtlen gazdálkodás következtében konszolidálhatatlan, ezért a kormány az MMKA megszüntetéséről döntött; a közalapítvány feladatait az Andrew Vajna kormánybiztos által kialakított új struktúrában helyezik majd el - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.

Az ügyfélnek kerül pénzbe a Telenornál a rosszul sikerült csomagváltás

Az ügyfélnek kerül pénzbe a Telenornál a rosszul sikerült csomagváltás

Marabu Féknyúz: Ennyit az üdülésről

Marabu Féknyúz: Ennyit az üdülésről

Egyre többen halnak bele az USA-ban abba, hogy kézfertőtlenítőt isznak

Egyre többen halnak bele az USA-ban abba, hogy kézfertőtlenítőt isznak

Eddig 20 millió koronavírus-fertőzöttet találtak a világon

Eddig 20 millió koronavírus-fertőzöttet találtak a világon

Melyik böngésző mennyire népszerű?

Melyik böngésző mennyire népszerű?

A gazdagok olyan gyorsan gazdagszanak, hogy nem bírják eljótékonykodni a pénzüket

A gazdagok olyan gyorsan gazdagszanak, hogy nem bírják eljótékonykodni a pénzüket

3D-ben rekonstruálta Raffaello arcát egy olasz kutatócsoport

3D-ben rekonstruálta Raffaello arcát egy olasz kutatócsoport

40 mp nyugalom – avagy mit érzünk, amikor hozzánk szól egy kolléga?

40 mp nyugalom – avagy mit érzünk, amikor hozzánk szól egy kolléga?

A címlapról ajánljuk