Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bajnai-csomag

MTI Itthon

Fodor: az SZDSZ három feltételt szabott

Az SZDSZ-nek határozott feltételei voltak az új kormány támogatásáért cserébe, s miután ezek megvalósulni látszanak, a szabad demokratáknak "erős elvárásaik" vannak a Bajnai-kormány programjával szemben - mondta Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerda este.

MTI Itthon

Horn Gábor módosítaná Bajnai tervét

Szociálpolitikai szempontból módosítani kell a Bajnai-programon - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában.

MTI Itthon

Lendvai: nem mondanak le mandátumukról a képviselők

Lendvai Ildikó, az MSZP új elnöke nem számít arra, hogy a Bajnai-program miatt szocialista képviselők mondanának le mandátumukról. A pártelnök interjújában elmondta azt is: a Bajnai-csomag kiadáscsökkentő elemeiben nincs mozgásterük a szocialistáknak.

MTI Itthon

Fidesz: nem tárgyalunk

A Fidesz sem Bajnai Gordon "illegitim kormányával", sem pedig "az új MSZP-SZDSZ koalícióval" nem tárgyal az emberek háta mögött - olvasható abban a válaszlevélben, amelyet Szijjártó Péter küldött Bajnai Gordon kormányfő-jelöltnek. A Fidesz elnöki stábjának vezetője a párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón ismertette a levelet.

MTI Itthon

Növelheti a közüzemi tartozást a támogatás megvonása

Piaci szereplők szerint szociális problémákat okozhat a távhő- és gázár-támogatás csökkentése, illetve esetleges megszüntetése, hiszen a támogatás megvonása olyan rétegeket érint, amelyek már ma is nehezen tudják kifizetni a közüzemi számlákat - írja a Napi Gazdaság.

MTI Itthon

Keller: a Gyurcsány-kormány nem vállalt kötelezettséget

Nem a Bajnai-csomag elemeit, hanem a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által februárban bejelentett intézkedéseket rögzíti az a kormányrendelet, amely a Magyar Közlöny legutóbbi számában jelent meg - közölte Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára.

MTI Itthon

Mennyit spórolunk a szocpol eltörlésével?

A Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által tervezett válságkezelő programból a kamattámogatás, a szocpol és a félszocpol eltörlése mintegy 20-23 milliárd forint éves megtakarítást jelent - írja a Napi Gazdaság hétfőn az MSZP kongresszusról készült összeállításában.

1 2
Lázár megígérte: folyamatosan közzéteszik, mi mennyiért épül közpénzből

Lázár megígérte: folyamatosan közzéteszik, mi mennyiért épül közpénzből

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Jön az afrikai homok, jövő héten saras eső is lehet

Kígyó harapta meg A Fehér Lótusz kígyófóbiás színészét

Kígyó harapta meg A Fehér Lótusz kígyófóbiás színészét

GTI verziót is kaphat a Volkswagen ID.1

GTI verziót is kaphat a Volkswagen ID.1

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

Kiderült, mi okozta Gene Hackman és a színész feleségének halálát

Jól reagál a kezelésre Ferenc pápa, az állapota lassan, de javul

Jól reagál a kezelésre Ferenc pápa, az állapota lassan, de javul

Trump levélben üzent Iránnak: tárgyalni akar az atomprogramról

Trump levélben üzent Iránnak: tárgyalni akar az atomprogramról

A címlapról ajánljuk