Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bródy János

Balla István, Németh Róbert Kult

„Lehet, hogy az én személyem adott okot a visszautasításra” – Bródy Jánosék új musicaljét egyelőre egy színház sem mutatja be

Az uralkodó és az általa felemelt, majd megtagadott művész viszonyáról szól Kocsák Tibor és Bródy János Képmutatók című muzikomédiája. A darab Bulgakov Molière-drámája alapján készült évekkel ezelőtt az Operettszínház számára, de a bemutatója a vezetőváltás miatt meghiúsult, és azóta sem került színre sehol. A szerzők most úgy döntöttek, kiadják a darab zenei anyagát és szövegkönyvét.  

Ligeti Nagy Tamás hvg360

Aczél Györgynek nem volt jó éve 1973, Koncz Zsuzsa lemeze is bajt csinált

A három T – Tiltott, Tűrt, Támogatott – bombabiztosnak hitt szisztémája jól működött, de nem zárt tökéletesen a feszültségekkel teli 1973-as évben. Lehalkítani igen, elhallgattatni nem tudták a hangoskodókat. Koncz Zsuzsa 50 éve megjelent, Jelbeszéd című albuma egyike volt a problematikus eseteknek.

Balla István hvg360

Koncz Zsuzsa: A szó veszélyes fegyver, és elsülhet visszafelé is

A jogi pályáról egyebek közt azért tanácsolták el, mert már egyetemistaként túl ismert volt. Az igazságérzete azonban ma is megvan, keserűen tapasztalja, hogy ma bunkónak lenni menő, hogy értelmetlen háború folyik a szomszédban, vagy hogy „ismert erdei körök” szerint kitiltották a közmédiából. Pont 60 éve kezdte a pályát, ezt egy különleges albummal ünnepli, amelynek címe és üzenete is: Te szeress legalább. Interjú.

1 2 3 4 5 6 7
Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Saját béketervet rak össze, és mutat be az USA-nak Ukrajna, Nagy-Britannia és Franciaország

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Donald Trump: Zelenszkij a legrosszabb nyilatkozatot tette

Donald Trump: Zelenszkij a legrosszabb nyilatkozatot tette

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Kedvenc zenésze üzent Orbánnak és nem dicsérte meg, amiért Trump mellé állt Zelenszkijjel szemben

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Átfogó ellenőrzést végeztek a Lehel piacon, ötből négy helynél találtak szabálytalanságot

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

A címlapról ajánljuk