Csatlós Hanna Kult

„Felkavar már az is, ahogy rá gondolok” – 100 éves lenne Federico Fellini

Azt mondják, zseniális volt a humora. Hogy szerette az életet. Koreográfiákat látott a hétköznapi történésekbe. Mélyen elkötelezett líraisága a mai napig lenyűgöző. Federico Fellini ma ünnepelné a 100. születésnapját, és ebből az alkalomból hét magyar filmrendező osztotta meg velünk a vallomását arról, hogy milyen hatást gyakoroltak rá Fellini filmjei. Elmondják, hogy miért rajonganak érte – vagy éppen miért nem –, és hogy szerintük kiállta-e a Maestro életműve az idő próbáját.

Varga Ferenc Kult

Mire készül egy Oscar-díjas a dohos pesti gangon?

Mióta a karakán gyerekkórusról szóló Mindenki című rövidfilmje másfél éve Oscart nyert, elvesztettük szem elől Deák Kristófot. Egy Andrássy úti bérházban bukkanunk rá, ahol ávósok több mint egy tucat embert ejtettek túszul egy lakásban. Az Oscar-díjas rendező épp Foglyok című tévéfilmjét forgatja Szamosi Zsófiával, Fekete Ernővel, Sodró Elizával. A levéltárból előásott, valóban megtörtént esetből olyan abszurd humorú fekete komédiát szeretne gyúrni, mint amilyen az Isten hozta, őrnagy úr! Ez lesz az első egész estés filmje, amúgy Hollywoodban készül egy gyerekasztronautákról szóló családi mozira.

Csatlós Hanna Kult

Hol vannak a jó magyar gyerekfilmek?

Az első Budapesten megrendezett nemzetközi gyerekfilmfesztiválon meglepő módon egyetlen élőszereplős, magyar film sem szerepel. Animációkat még találunk, de a kicsiknek szóló mozi- és tévéfilmgyártás tartaléküzemmódra kapcsolt itthon, így nemigen volt mit beválogatni a fesztivál programjába. Hol vannak a 21. század Szaffijai, Szeleburdi családjai és az új Csukás István-adaptációk? Deák Kristóf és Lakos Nóra filmrendezőkkel kerestük a választ.

HVG Kult

Oscar: Három a magyar igazság, ez már a ráadás

Ma már világraszóló show az Oscar-díj-átadó, 24 kategóriában versengenek a filmesek, köztük külön az idegen nyelvű alkotások. Az öt jelölt film közé az idén ismét bekerült egy magyar, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje. Mindez az után, hogy 2016-ban Nemes Jeles László Saul fia című filmje, tavaly pedig az élőszereplős kisfilm kategóriában Deák Kristóf Mindenkije Oscar-díjat nyert. Enyedi filmje már a jelöléssel mindent megnyert, úgyhogy bárhogy alakul is az este, van mit ünnepelni.

hvg.hu Nagyítás

Oscar-díj és kiállítások a hét képein

Oscar-díjas a Mindenki, Alex Webb Budapesten mutatja meg képeit, elkaszálták a szombathelyi színházi pályázatot, Arany Jánosra emlékezünk. Képek az elmúlt hét nap eseményeiből.

1 2
Kedden tudta meg az osztály, hogy már hatodik napja karanténban vannak

Kedden tudta meg az osztály, hogy már hatodik napja karanténban vannak

Ha Windows 10 van a gépén, most kattintson rá, ön is megkaphatta az új csomagot

Ha Windows 10 van a gépén, most kattintson rá, ön is megkaphatta az új csomagot

Letiltotta a Twitch az egyik legnépszerűbb magyar gamercsatornát, a TheVR-t

Letiltotta a Twitch az egyik legnépszerűbb magyar gamercsatornát, a TheVR-t

Fizeti szurkolói koronavírustesztjét a DAC a vasárnapi örökrangadó előtt

Fizeti szurkolói koronavírustesztjét a DAC a vasárnapi örökrangadó előtt

Máris komoly károkat okozott a brit gazdaságnak a kilépés az EU-ból

Máris komoly károkat okozott a brit gazdaságnak a kilépés az EU-ból

Újabb építkezés indul Budapest belvárosában, eltűnik a Fontana-ház

Újabb építkezés indul Budapest belvárosában, eltűnik a Fontana-ház

Minden eddiginél több új fertőzöttet szűrtek ki Nagy-Britanniában

Minden eddiginél több új fertőzöttet szűrtek ki Nagy-Britanniában

Közúti veszélyeztetésért felelhet az M1-es közepén büntetésből „leparkóló” autós

Közúti veszélyeztetésért felelhet az M1-es közepén büntetésből „leparkóló” autós

A címlapról ajánljuk