Dercsényi Dávid Itthon

Feláldozták Vitézyt, vagy ő maga szaladt bele a késbe?

Leváltották Vitézy Dávidot a BKK Zrt. éléről, mi pedig megpróbáltunk utánajárni, vajon minek köszönhette bukását, és hogy mi lesz a Budapesti Közlekedési Központ és a hozzá kötött szemléletmód sorsa, valamint az utód Dabóczi Kálmán személyéről is kérdezősködtünk.

hvg.hu Autó

A buszsáv mellett kódolva van a biciklisgázolás

A Thököly út felújítása óta, öt éve veszélyes az a helyenként megszakadó bicikliút, ahol június végén egy BKV-busz elsodort egy, a bicikliúton szabályosan közlekedő biciklistát. A szakemberek szerint az a legfőbb probléma, hogy túl keskeny a Thököly út és az autós forgalom miatt nem mertek belevágni nagyobb átalakításba, de arról megoszlanak a vélemények, hogy szabad-e a buszsávba küldeni a bicikliseket.

Szabó M. István Gazdaság

Dúl a háború a BKV legzsírosabb járataiért

Az már biztos, hogy májusra nem lesznek a Volánbusznak új járművei arra, hogy átvegye a budapesti elővárosi közlekedést. Viszont ha továbbra is keménykedik a nemzeti fejlesztési miniszter, a Budapest környékén lakók igencsak pórul járhatnak, mert a BKV-nak a jelenleg körvonalazódó feltételek mellett nem éri meg csak átmenetileg fenntartania a rendszert. A meccs nagyobb presztízsért és persze a BKV legjövedelmezőbb járataiért folyik.

Kapcsándi Dóra Itthon

Kínzó buszhiány a BKV-nál - nincs ki a négy kerék

A szükségesnél kevesebb buszt tud csak közlekedtetni a BKV, mivel április 30-án lejárt 98 jármű alvállalkozói szerződése. Korábban ezekkel a buszokkal együtt is napi 20-25 busszal kevesebbet tudtak forgalomba állítani, az öreg buszok közül pedig rendszeresen 200-300 leáll a forgalomban. A BKV kénytelen bevetni a még át nem alakított buszait. A Budapest Közlekedési Központ (BKK) szerint nem kell izgulni, mert „vannak terveik”.

hvg.hu Itthon

Évi százmillióért költözik új irodába a BKK

Évi nettó százmillió forintért bérelt belvárosi székházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – tudta meg a Blikk, ezt pedig a BKK sajtóirodája is megerősítette, ám a szervezet szerint ez jelentős megtakarítást jelent.

Szabó M. István Gazdaság

Havi tízezres BKV-adó: ilyen sehol sincs, de nincs is értelme

A főváros minden Budapesten autózóval vetetne egy BKV-bérletet - így is értelmezhető az az ötlet, melynek kiötlőjét nem sikerült azonosítani a főváros és a kerületek közötti politikai térben. A nemzetgazdasági tárca viszont támogatná, hogy havi tízezer forintos különadót vessenek ki mindenkire, aki gépjárművel Budapest utcáin megjelenik.

hvg.hu Gazdaság

BKV-agónia: összeomlás vagy összeomlás

Egyre kevésbé valószínű, hogy a fővárosi közlekedési vállalat megmenthető. Ha a január 27-ig esedékes, 8,9 milliárd forintos hitelfizetési kötelezettséget sikerül is kinyögni, a BKV-nak pár hónapon belül a fizetési, majd a műszaki, végül a jogi csődből is meg kellene menekülnie.

Tossenberger Adél Itthon

Rohad a 3-as metró: kommunikációs trükk lenne?

Sebességkorlátozást vezettek be kedd reggeltől a 3-as metró teljes vonalán, mert a beszivárgó talajvíz megrongálta a sínek alatti vasbeton pályatesteket. Civil szakértők és szakszervezetek teljesen eltérő véleményen vannak: míg a VEKE szerint kommunikációs fogásról van szó, addig a VTDSZSZ azt mondja, emberéletekbe kerülhet, ha nem javítják ki a tönkrement pályatesteket.

Király Dávid Itthon

Hogyan tovább, BKV? Ki állja a jövőben a cechet?

A megrendelői és az üzemeltetői funkció szétválasztása lehet a budapesti tömegközlekedés jövője, mindenekelőtt azonban azt kell eldönteni, hogy az állam vagy a főváros tartsa fenn a tetemes adóssággal küzdő BKV-t.

hvg.hu Itthon

Buszbeszerzés: a VEKE-nek elege lett Vitézy Dávidból

Éles hangon bírálta Vitézy Dávidot egykori egyesülete, a VEKE. A BKK vezérigazgatójává avanzsált Vitézy a közlekedési központ sikereként állította be a Van Hool buszok beszerzését, miközben azokat a VEKE hajtotta fel és a BKV vette meg.

Régóta várt funkciót kaphat az iPhone 11

Régóta várt funkciót kaphat az iPhone 11

Hány négyzetméternyi luxusingatlan jön ki egymillió dollárból Budapesten?

Hány négyzetméternyi luxusingatlan jön ki egymillió dollárból Budapesten?

A Kreml szóvivője nem létező fekete macskáról beszélt a Mueller-jelentés után

A Kreml szóvivője nem létező fekete macskáról beszélt a Mueller-jelentés után

És akkor az Apple belép a videojátékos világba: 100 új játékkal jön az Arcade

És akkor az Apple belép a videojátékos világba: 100 új játékkal jön az Arcade

Ismerje meg Gradyt, a kis majmot, aki új reményt hozott a rákkal kezelt fiúknak

Ismerje meg Gradyt, a kis majmot, aki új reményt hozott a rákkal kezelt fiúknak

Megérkezett Ferihegyre a repülő, amit Törpilla és Törpapa irányítanak – videó

Megérkezett Ferihegyre a repülő, amit Törpilla és Törpapa irányítanak – videó

„A biztonságos személyazonosítás stabilitást és növekedést hoz”

„A biztonságos személyazonosítás stabilitást és növekedést hoz”

Húsbavágó lesz David Attenborough legújabb dokumentumfilmje

Húsbavágó lesz David Attenborough legújabb dokumentumfilmje

Adta már el a régi telefonját? Lehet, hogy nagy hibát követett el közben

Adta már el a régi telefonját? Lehet, hogy nagy hibát követett el közben

Megoldódik az éjszakai mentőhelikopterezés problémája

Megoldódik az éjszakai mentőhelikopterezés problémája

Figyelmeztetnek a kutatók: ne igya túl forrón a teát, mert nagy baj lehet belőle

Figyelmeztetnek a kutatók: ne igya túl forrón a teát, mert nagy baj lehet belőle

A címlapról ajánljuk