#ENSZ



ENSZ: rengeteg embert végeznek ki Iránban, sok a jogsértés
 

ENSZ: rengeteg embert végeznek ki Iránban, sok a jogsértés

Hiába tiltakozik több ország, egyre több kivégzést hajtanak végre Iránban – derül ki az ENSZ friss jelentéséből. Tavaly 670 embert végeztek ki az iszlám köztársaságban. Ez meredek emelkedést jelent 2003-hoz viszonyítva, amikor még kevesebb, mint száz halálos ítéletet hajtottak végre.

MTI MTI

Nem mozoghatnak szabadon a segélymunkások Szíriában, de tájékozódhatnak
 

Nem mozoghatnak szabadon a segélymunkások Szíriában, de tájékozódhatnak

A szíriai kormány beleegyezett a humanitárius szükségletek felmérésébe a válságövezetekben – jelentette be az ENSZ humanitárius ügyekért felelős vezetője pénteken. Valerie Amos Ankarában beszélt erről, hozzátette azonban, hogy a tényfeltáró misszió egyelőre csak korlátozott lehet, és a szíriai illetékesekkel közösen kell lebonyolítani.

MTI MTI

Országszerte tüntetnek Aszad ellen Szíriában
 

Országszerte tüntetnek Aszad ellen Szíriában

A szíriai kormányerők 21 embert öltek meg pénteken kora délutánig, miközben minden igyekezetükkel az országszerte zajló rezsimellenes felkelések elfojtásán munkálkodnak egy nappal az ENSZ és az Arab Liga közös különmegbízottja, Kofi Annan Damaszkuszba érkezése előtt.

MTI MTI

Peking próbál békét teremteni Szíriában
 

Peking próbál békét teremteni Szíriában

Kína különmegbízottja a békés, párbeszéd útján történő megoldásra igyekezett rávenni a szíriai szembenálló feleket kétnapos szíriai útján - derül ki a pekingi külügyminisztérium csütörtöki közleményéből.

MTI MTI


Beengedték Homsz szétlőtt városrészébe a humanitárius segélyt
 

Beengedték Homsz szétlőtt városrészébe a humanitárius segélyt

Beengedték szerdán Homsz szétlőtt városrészébe, Bába-Amrba szerdán a nemzetközi vöröskereszt segélyszállító konvoját - jelentették be Genfben, miközben damaszkuszi hírek szerint ugyancsak megérkezett oda Valerie Amos, az ENSZ-főtitkár humanitárius ügyekben illetékes helyettese is.

MTI MTI

Az ENSZ sem tudja pontosan, miért halt meg Kadhafi
 

Az ENSZ sem tudja pontosan, miért halt meg Kadhafi

Az ENSZ vizsgálóbizottsága nem tudta megállapítani Moammer Kadhafi megbuktatott líbiai vezető és Muataszim nevű fia halálának az okát, akik mindketten élve kerültek fogságba - derül ki egy jelentésből, amely pénteken jutott el a francia hírügynökséghez.

MTI MTI

Megbüntetné az ENSZ a Korán-égetőket
 

Megbüntetné az ENSZ a Korán-égetőket

Az ENSZ Hamid Karzai afgán elnökhöz csatlakozva a bagrami amerikai támaszponton Koránt égetők megbüntetésére szólította fel az amerikai hadsereget csütörtökön, "súlyos hibának" nevezve a történteket.

MTI MTI



ENSZ: jóval több mint 7500 halott van már Szíriában
 

ENSZ: jóval több mint 7500 halott van már Szíriában

Szíriában már "sokkal több mint 7500-an" haltak meg a kormány elleni felkelés elnyomása miatt – erősítette meg kedden az ENSZ. Lynn Pascoe, a világszervezet főtitkárának politikai ügyekért felelős helyettese a Biztonsági Tanácsban azt mondta: pontos adataik nincsenek, „de szavahihető információkkal rendelkeznek arról, hogy ma már a civil veszteség mérlege meghaladja a napi száz főt, köztük sok nőt és gyereket".

MTI MTI




Beduinok zavarják a magyar katonákat a Sínai-félszigeten
 

Beduinok zavarják a magyar katonákat a Sínai-félszigeten

Beduinok zavarják az ENSZ békefenntartó táborának működését a Sínai-félszigeten, El Gorában. Bebörtönzött társaik szabadon bocsátását akarják elérni, ezért vették körbe az ENSZ-tábort, ahol magyar katonák is vannak - mondta videóüzenetében Domján László, az Összhaderőnemi Parancsnokság vezetője szerdán a Honvédelmi Minisztérium nyílt napján.

MTI MTI



Az ENSZ is a
 

Az ENSZ is a "chipsadó" bevezetését támogatja

Adó kivetését javasolja az egészségtelen üdítőitalokra, köztük a kólára és mindenfajta "hulladékételre" (junk food) a gazdag országokban elterjedt egészségtelen táplálkozás elleni küzdelem jegyében az ENSZ szakértője.

MTI MTI