Brüsszel leszámolna az adminisztrációval
Az Európai Unióban már készül a javaslat: ne legyen többé szükség a költséges hivatalos pecsétekre a közokiratokon.
Az Európai Unióban már készül a javaslat: ne legyen többé szükség a költséges hivatalos pecsétekre a közokiratokon.
Jogsértő volt az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) eljárása a Dalligate néven elhíresült ügyben. A testület eljárást vizsgáló felügyelőbizottsága szerint az OLAF az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglaltak megsértésével hallgatta le a volt máltai biztos környezetében mozgó lobbisták, illetve az ügyben később tanúként kihallgatott személyek telefonbeszélgetéseit. Mindez abból a ma kiszivárgott jelentésből derül ki, amelyet eddig a felügyelőbizottság tagjain kívül kizárólag a Bizottság, az EP és a Tanács elnökei láttak – írja az EUrologus blog.
Az EUrológus.eu című, uniós témákkal foglalkozó weboldal szerint tévedés, hogy Bánki Erik fideszes EP-képviselő idő előtt otthagyja brüsszeli mandátumát, bár az igaz, hogy ősszel hazaköltözik.
Úgy tűnik, hogy nem szeretne új barátokat szerezni a Fidesz az Európai Parlamentben, sőt még a régieket is igyekszik eltaszítani magától. Ez volt az érzése az EUrologus blog szerzőjének a magyar helyzettel foglalkozó EP-jelentés alapját képező negyedik munkadokumentum bemutatásán.
Magyarországra látogat szerdán az Európai Tanács állandó elnöke. Herman Van Rompuy nem gyakori utazásairól vált híressé elnöksége alatt, ezért a látogatásnak feltehetően nagy jelentőséget tulajdonít. Az elnök egyébként több európai fővárosba is elmegy a tanács március 14-i ülése előtt – írja az EUrologus. A hvg.hu-nak a kormányzati kommunikációtól későbbre ígértek tájékoztatást Herman Van Rompuy látogatásáról.