Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Európai Bizottság

Arató László (EUrologus) EUrologus

Brüsszel szerint az EU Alapjogi Chartáját sértheti a Pride betiltása

Egy európai parlamenti képviselő biztosan részt vesz a budapesti Pride-on: egy holland zöldpárti politikus jelezte, hogy június 28-ra már van programja. Közben az Európai Bizottság hivatalból elkezdte vizsgálni a jogszabályt, amelynek vége egy kötelezettségszegési eljárás, akár bírósági per lehet.

Arató László (EUrologus) EUrologus

Az Európai Bizottság megteremti az illegális bevándorlók legális kitoloncolásának lehetőségét

Az éppen 100 napja hivatalba lépett Európai Bizottság egyik vállalása volt, hogy rövid időn belül új javaslatot készít az EU területén jogalap nélkül tartózkodó bevándorlók „eltávolítására”. A mostani javaslat a tagállamok számára jogalapot teremt arra, hogy a kiutasított személyeket egy harmadik országban őrizzék.

Serdült Viktória hvg360

Rodrigo Ballester, az MCC tanára, „wokebuster”: Mint volt uniós tisztviselő szégyellem magam

Az Orbán-kormányt érő nemzetközi kritikák erőszakosabbak, mint bármelyik magyar kormányzati kampány, az MCC-ben pedig magas szintű a véleménynyilvánítás szabadsága – vallja Rodrigo Ballester, a közpénzzel és részvénycsomagokkal kistafírozott kormányközeli think tank tanára, aki 15 év uniós munka után váltott magyarországi karrierre. Az öt nyelven beszélő szakember magyarul még nem tud, az Orbán-kormány miniszteri biztosaként a kutatás és a felsőoktatás „nemzetköziesítéséért” felel. Mi volt a legnagyobb kultúrsokk, ami itt érte? Miért ezek „élete legjobb évei”? HVG-portré.

Mészáros Márton Balázs Gazdaság

Paolo Gentiloni volt EU-biztos: A kereskedelmi feszültség garantált, a kereskedelmi háború nem

Olcsó orosz energia, korlátlan hozzáférés a kínai piachoz, amerikai biztonsági garancia – Paolo Gentiloni, az előző Európai Bizottság gazdasági biztosa, Olaszország korábbi miniszterelnöke szerint ez a három pillér fűtötte az elmúlt évek optimizmusát Európa jövőjével kapcsolatban, mára azonban kiderült, hogy ezek illúziók voltak.

1 2 3 4 5 6 7
178
Fél éven belül másodjára vált főszerkesztőt az Origo

Fél éven belül másodjára vált főszerkesztőt az Origo

Három éve alig halad a magyar haderőfejlesztés, mert a korábbi szerződések minden pénzt elvisznek

Három éve alig halad a magyar haderőfejlesztés, mert a korábbi szerződések minden pénzt elvisznek

Tavaszi nagytakarításba kezd a Facebook, kisöprik a spam tartalmakat

Tavaszi nagytakarításba kezd a Facebook, kisöprik a spam tartalmakat

Teljesen megújul a YouTube, ilyen lesz az új felület – képek

Teljesen megújul a YouTube, ilyen lesz az új felület – képek

Tavaszi nagytakarításba kezd a Facebook, kisöprik a spam tartalmakat

Tavaszi nagytakarításba kezd a Facebook, kisöprik a spam tartalmakat

Országos Kereskedelmi Szövetség: elérte a célját az árrésstop, ideje kivezetni

Országos Kereskedelmi Szövetség: elérte a célját az árrésstop, ideje kivezetni

Elkeseredett levelet írt Orbán Viktornak egy kémiatanár

Elkeseredett levelet írt Orbán Viktornak egy kémiatanár

Jön egy pici árváltozás a dízelnél hétvégén

Jön egy pici árváltozás a dízelnél hétvégén

Goebbels tanult a reklámfogásokból, de  propagandagépezetének kiépítéséhez kellett más is: a diktatúra

Goebbels tanult a reklámfogásokból, de propagandagépezetének kiépítéséhez kellett más is: a diktatúra

A címlapról ajánljuk