#Fidesz

Gyurcsány megvágja a „szent teheneket”?
 

Gyurcsány megvágja a „szent teheneket”?

Közgazdászok, volt kormánytagok, piaci elemzők egyöntetűen állítják, a kormány halogatja az igazán fájdalmas döntéseket, a költségvetés kiadási tételeinek drasztikus lefaragását. Gyurcsány még mindig kímélni próbálja a Kádár-rendszer "szent teheneit", a nyugdíjasokat, a közhivatalok felduzzasztott állományát, más, különféle állami kedvezményeket élvező csoportokat. Tudja, ha hozzányúl az eddig többé-kevésbé érinthetetlen szent tehenekhez, választói bázisa még inkább összezsugorodik.

unknown unknown

„A Fidesznek el kell döntenie, hogy Szabó vagy Lezsák pártja-e”
 

„A Fidesznek el kell döntenie, hogy Szabó vagy Lezsák pártja-e”

Több ezer ember vett részt azon az antináci tüntetésen, amelyet magánemberek szerveztek péntek délutánra az újlipótvárosi Hollán Ernő utcába. Közben a Tomcat néven ismert Polgár Tamás pólóárus koncertjegyet vett a Broadway jegyirodában, előtte és utána pedig többszáz – időnként egy-kétezer – ember társaságában végigtüntette a délutánt és az estét, majd a nap végén őrizetbe vették.

hvg.hu hvg.hu

EP-kampány: hazabeszélő magyar pártok
 

EP-kampány: hazabeszélő magyar pártok

Lefutottnak tűnik az EP-választás Magyarországon. Biztos Fidesz-győzelem körvonalozódik. Bár a választás persze nem egyenlő a közvélemény-kutatással, a voksolás tétje egyelőre az, mennyire mérsékelheti az előre borítékolt vereségét az MSZP, és mire mennek a kispártok. Sólyom László márciusban hivatalosan is kihirdeti, amit tudunk: június 7-én lehet szavazni.

unknown unknown

Répássy: pótcselekvés lenne az alkotmánymódosítás
 

Répássy: pótcselekvés lenne az alkotmánymódosítás

A Fidesz szerint nem az alkotmány módosítására, hanem a büntetési tételek szigorítására van szükség ahhoz, hogy az állam garantálni tudja az emberek biztonságát - mondta a Fidesz frakcióigazgatója az Országgyűlésben tartott sajtótájékoztatóján.

MTI MTI


Gyurcsány: egy év múlva eldől, ki volt sikeresebb
 

Gyurcsány: egy év múlva eldől, ki volt sikeresebb

Gyurcsány Ferenc szerint a Fidesz butít, míg a szocialisták bátorítanak. A miniszterelnök a Népszabadság szombati számának adott interjújában azt mondta, hogy az MSZP-nek két irányban kell egyszerre kompromisszumot teremtenie: egyrészt a szakmai, politikai többség eléréséhez nyitnia kell az MDF és az SZDSZ, illetve a Reformszövetség felé, például az állami kiadások további lefaragásával, másrészt kompromisszumot kell teremtenie a munkavállalókkal, a szakszervezetekkel.

MTI MTI


Fidesz-MSZP: 63-25
 

Fidesz-MSZP: 63-25

A Fidesz és az MSZP erőviszonya nem sokat változott, de a romló, cigányellenességgel is súlyosbított közhangulat a Jobbik megerősödését hozta – ez a HVG számára készített februári Medián-elemzés legfeltűnőbb eredménye.

unknown unknown

Nőtt a Fidesz előnye a Századvég-Forsense szerint
 

Nőtt a Fidesz előnye a Századvég-Forsense szerint

A Századvég-Forsense legfrissebb felmérése szerint sosem volt még ilyen rossz a lakosság közérzete, mint 2009 februárjában. A kutatás eredménye - amelyet kedden hoztak nyilvánosságra - jelentős Fidesz-előnyt mutat az MSZP-hez képest.

MTI MTI




Orbán szófelhői: ott van a nyelve hegyén
 

Orbán szófelhői: ott van a nyelve hegyén

Immáron a tizenegyedik „országértékelő” beszédét tartja március 6-án Orbán Viktor (eredetileg két héttel korábbra tervezték). Bár a Word szövegszerkesztő még nem ismeri fel a kifejezést, de a magyar nép már jól tudja, miről van szó. A Fidesz elnöke kétségtelenül műfajt teremtett. Az Orbán-híveknek olyan, mint az éves körmenet, a többieknek marad a találgatás és a kivesézés. Van apropónk, hogy felidézzük az előző szónoklatokat.

unknown unknown

MSZP-Fidesz egyetértés a takarékosabb EU-elnökségről
 

MSZP-Fidesz egyetértés a takarékosabb EU-elnökségről

Az MSZP és a Fidesz is egyetért azzal, hogy ha a gazdasági válság miatti helyzet megköveteli, akkor takarékosabb legyen a magyar uniós elnökség. Az EU-elnökségi munkacsoport szocialista és fideszes társelnöke, Mesterházy Attila és Németh Zsolt erről a testület keddi ülése után beszélt.

MTI MTI

A Fidesz benyújtja a
 

A Fidesz benyújtja a "három csapás törvényt"

Jelentősen szigorítaná a harmadjára visszaeső, erőszakos bűncselekményt elkövetők büntetését a "három csapás törvény", amelyet kedden nyújt be a Fidesz a parlamentnek - jelentette be Répássy Róbert jogi kabinetvezető és Lázár János, a rendészeti bizottság fideszes elnöke.

MTI MTI

Fidesz kontra kormány
 

Fidesz kontra kormány

Újabb hét telt el érdemi kormányzati cselekvés nélkül, a kormány kudarcot vallott, képtelen a válságkezelésre – közölte Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A kormányszóvivői iroda szerint újabb hét telt el anélkül, hogy a Fidesz érdemi javaslatot fogalmazott volna meg a globális gazdasági válság magyarországi hatásainak enyhítéséért.

MTI MTI

Mi lesz az új médiatörvénnyel?
 

Mi lesz az új médiatörvénnyel?

A Fidesz médiatörvényeként jellemzik baloldali politikusok a médiatörvény napokban nyilvánosságra került harmadik tervezetét; úgy tűnik a kidolgozásban részt vevő MSZP-s szakértők és a párt felső vezetése nem ért mindenben egyet - írta a Népszabadság szombaton.

MTI MTI

Mit kezd a Fidesz a Jobbikkal: lenyeli vagy kiköpi?
 

Mit kezd a Fidesz a Jobbikkal: lenyeli vagy kiköpi?

A Jobbik az MSZP kreálmánya – mondta nemrég Kövér László. Ehhez képest az önkormányzati választásokon a Fidesz több közös jelöltet indított a Jobbikkal. Az odamondogatás a ferencvárosi előrehozott választás kampányában folytatódott. Mi folyik a Fidesz és a Jobbik között: násztánc vagy kakasviadal?

hvg.hu hvg.hu

Magyar Nemzet: kiakadtak Mikolára a Fideszben
 

Magyar Nemzet: kiakadtak Mikolára a Fideszben

A Magyar Nemzet szerint több fideszes politikus is felháborodással fogadta, hogy Mikola István (Fidesz) Kökény Mihály (MSZP) társaságában tett látogatást a napokban a Hospinvest által működtetett kiskunhalasi kórházban, ahol többek között azt mondta: a sokat támadott céget nem tartja profitérdekelt pénzszivattyúnak.

MTI MTI