Jordániában haknizik a Quimby
A Quimby is beállt az egyik utazási iroda ügyfél-toborzásába. Úgy csábítják jordániai útra az érdeklődőket, hogy a tengerparti üdüléshez jár egy koncert is.
A Quimby is beállt az egyik utazási iroda ügyfél-toborzásába. Úgy csábítják jordániai útra az érdeklődőket, hogy a tengerparti üdüléshez jár egy koncert is.
A dinamikusan fejlődő kereskedelmi kapcsolatokról és a közel-keleti helyzetről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Atef Taravneh jordán képviselőházi elnökkel Budapesten, az Országházban – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője hétfőn.
Zaid el-Husszein herceget Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár jelölte erre a posztra, ő lesz az első ázsiai emberi jogi főbiztos, és ugyancsak az első, aki a muzulmán és az arab világból való.
A Kaszr Msatta jordániai sivatagi kastélyt német segítséggel újították fe. Az öt évig tartó munka zárásaként a projekt német oldalának képviselői vasárnap adják át az épületet a jordániai műemlékvédelmi hatóságnak.
A szíriai válságról vitatkozott három újságíró az egyik jordán tévécsatornán, de a beszélgetést nem sikerült higgadt mederben tartani. A meghívott beszélgetőpartnerek egymásra döntötték az asztalt és szétverték a berendezést. Videó.
Az állami villamos művek hálózatépítő leányvállalata az MVM OVIT Zrt. 185 kilóméternyi nagyfeszültségű hálózatot épít.
Jordánia líbiai nagykövete épp autóval közlekedett, amikor gépkocsiját álarcos fegyveresek állították meg kedd reggel Tripoliban. A sofőrre rálőttek, de túlélte a támadást, kórházban ápolják.
Izrael a következő tizenöt évben ötszáz millió dollár értékben földgázt ad el Jordániának - jelentette a Globes című izraeli gazdasági honlap.
Szaúd-Arábia helyett Jordánia lesz két évig az ENSZ Biztonsági Tanácsának a tagja - közölte pénteken egy névtelenül nyilatkozó ENSZ-diplomata.
Közel tízszeresére nőtt a Jordániába érkező szíriai háborús menekültek száma az utóbbi időben, s átlagban elérte a napi 900 főt - közölték hétfőn a királyság illetékesei.
Automata lőfegyverrel vette üldözőbe egyik kollégáját és lövéseket adott le rá egy jordániai képviselő a parlament épületében kedden.
Másfél mázsányi aranyat és kétmillió dollár értékben utazási csekket, okostelefonokat és dohányárut próbált Jordániából Izraelbe csempészni az izraeli francia konzulátus sofőrje – írta az izraeli Háárec című lap The Marker című gazdasági hírportálja.
Kisebb város méretű a jordániai Mafrak közelében fekvő Zaatari menekülttábor.
Holland, osztrák és ausztrál cégeket megelőzve a Kőröstej nyerte meg a jordán hadsereg tenderét, melynek értelmében egy éven keresztül kizárólag a hazai cég szállít sajtot a keleti ország fegyveres erejének.
Jordánia szeretne minél több turistát magához vonzani Közép-Európából, ennek érdekében októbertől charterjáratok indulnak Ammanba Magyarországról, Csehországból és Lengyelországból.
Ammán kérésére és a szíriai polgárháború miatt Jordániában maradnak azok a Patriot rakéták és F-16-os harci gépek, amelyeket az amerikai erők az egy hét óta tartó közös hadgyakorlatra szállítottak oda – jelentette be szombaton a Pentagon.
Meghalt szerdán az a jordániai fiatalember, aki múlt héten felgyújtotta magát az ammáni szociális minisztérium épülete előtt, miután nem engedték őt személyesen találkozni a miniszterrel - közölte egy kórházi forrás.
Több mint 4500 amerikai és 3000 jordániai katona részvételével megkezdődött vasárnap az arab országban az Eager Lion fedőnevű hadgyakorlat, amelyen Patriot rakétaütegek és F-16-os vadászgépek is részt vesznek. Oroszország elítélte a gyakorlatot, mert álláspontja szerint ezzel csak súlyosbítják a szíriai polgárháborút.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter elrendelte, hogy egy tervezett hadgyakorlat keretében egy Patriot rakétaüteget és F-16-os vadászgépeket telepítsenek Jordániába – közölte hétfőn a CNN. A haditechnikai eszközök később az országban maradhatnak.
Jordánia Izrael rendelkezésére bocsátott légifolyosókat, a szír-jordán határszakaszon felgyorsulhatnak az események - írja a Le Figaro.